Hírek

2013.04.15. 18:01

A település alapítóira emlékeztek Mezőfalván

Mezőfalva kétszázkét éve bizonyítja, hogy jól döntött József nádor, amikor megalapította a települést.

Körmendi Erzsébet

 

Habsburg Lotharingiai Mihály főherceg haza látogatott. Azt  mondta: József nádor valóban Habsburgként született, de magyarként halt meg (Fotó: Lázár Zsolt)

Mezőfalva - az egykori Hercegfalva - alapítóira emlékeztek a település elöljárói és lakói hétfőn délután, a József nádor-hét ünnepélyes megnyitóján. Habsburg Lotharingiai Mihály főherceg párhuzamot vont az egykori történések és a jelenkor között, mint mondta: a zirci főapát és a nádor hozta létre a települést több mint két évszázaddal ezelőtt, és most is itt van a  zirci főapát, Dékány Sixtus, valamint ő, az egykori ispán ükunokája.

A mezőfalvai Petőfi iskola művészetoktatásban résztvevő diákjai táncukkal köszöntötték a koszorúzási ünnepségen résztvevőket (Fotó: Lázár Zsolt)

A motiváció viszont egészen más: ezúttal nem alapítani, hanem emlékezni gyűltek össze  a község főterén, az ünnepi szentmise után. A község elöljárói, a térség országgyűlési képviselője és az egyházi vezetők  lerótták tiszteletüket mindkét nagy előd szobránál. Elsőként Dréta Antal apát emlékművét koszorúzták meg.

Az egybegyűltek átvonultak József nádor mellszobrához, ahol Habsburg Lotharingiai Mihály emlékező gondolatai és az általános iskolások tánca után elhelyezték koszorúikat a talapzaton. Az ünnepélyes pillanatok után kötetlenebb formában folytatódott az alapítók napja a művelődési házban. Horváth Béla pedagógus felvezető gondolatai után Molnárné Troppert Mária navigálásával helybéli családok példáival idézték fel a  település fájdalmas időszakát, az 1945-48 közötti éveket, amikor a kitelepítések után itthon maradóknak el kellett hagyniuk otthonaikat, átadni a házikat a Felvidékről betelepítetteknek.

A József nádor-hét programsorozata kedden  a képzőművészet napjával folytatódik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!