A vandál pusztítást egyszerű lopás is tetézte

Tavaly tíz tő galagonyát ültettek a városi erdészet munkatársai a Munkásművelődési Központ előtti parkba.

Ismerik Nobel-díjra jelölt költőnk, Weöres Sándor halhatatlan versét? „Őszi éjjel izzik a galagonya, izzik a galagonya ruhája,/ Zúg a tüske, szél szalad ide-oda, reszket a galagonya magába..."

Nos, ezekből az irodalomban is megörökített cserjékből mára már csak kettő maradt.

Három városőr a galagonya-pusztítás helyén: Tóth Istvánné, Dedecsik Orsolya, Varga Szabina. Fotó: Zsedrovits Enikő

Ahogyan Horváth Tibor, az erdészet vezetője hétfőn kora reggel elkeseredve megtelefonálta nekem: a tízből nyolc bokrot tövestől kitörtek. Mégpedig valamikor a hét végén: mivel pénteken még épségben látta őket szavahihető ember.

A mi következtetésünk: valószínűleg diszkóbaleset áldozatai lettek a remek növények. Értsd: valaki(k) alaposan beszeszeltek/bekábítóztak szombatra, vasárnapra vagy hétfőre virradó éjszaka, és hazafelé menet egyszer csak az útjukba akadtak ezek a bokrok, amik érthetetlenül felingerelték a nyilván kiváló erőnlétben lévő, ám szellemileg valahol elmaradott lényeket. Akik/amik azonnal és irgalmatlanul bosszút is álltak a természeten.

Kívánom az illető(k)nek, hogy ennél nagyobb öröme, örömük soha ne legyen az életben.

Ja: hétfő reggelre ellopták azt a halomnyi mulcsot (fareszeléket), amit a Duna-parti önkéntes faépítők készítettek leendő gyümölcsösükhöz, hogy majd hétfőn szétterítik. De ez legalább érthető, felfogható dolog: lopás volt.