Hírek

2014.12.10. 17:20

Dunaújváros fejlesztési tervei között a Vidám Park, a sportuszoda, a foci- és jégstadion

Dunaújváros – Az önkormányzat honlapján is hozzáférhetők a településfejlesztési tervek.

Pekarek János

Szegeden is dolgoztak a városfejlesztési stratégia kimunkálásán azok a tervezők, akik a helyi szakemberekkel együtt készítették el Dunaújváros Megyei Jogú Város Településfejlesztési Koncepciójának és Integrált Településfejlesztési Stratégiájának felülvizsgálatát, átdolgozását. Ezt tegnap mutatták be a kereskedelmi kamarában vállalkozók és érdeklődők előtt.

Fejes László, a kamara tiszteletbeli elnöke megnyitja a rendezvényt. Az asztalnál (balról): Botyánszki Tamás, a főépítész munkatársa, Szabó Imre főépítész, Tóth Róbert és Tapasztó Dénes szakértők, akik közreműködtek a településfejlesztési koncepció és az integrált településfejlesztési stratégia felülvizsgálatában, átdolgozásában, a tervezett fejlesztések bemutatásában
Fotó: Ady Géza

Eddig az egyes magyar régióknak, mint például a miénk: a Közép-Dunántúli Régió, külön-külön operatív területfejlesztési programjai voltak, hangsúlyozta Tapasztó Dénes. Ez azonban idén megváltozott: most (a fővárost is magában foglaló Közép-Magyarországi Régiót kivéve) egyetlen operatív program létezik, vagyis sokkal könnyebb a forrásokat egyik helyről a másikra mozgatni. Másképp: aki nem elég gyors, hoppon marad! Ugyanakkor mind a megyéknek, mind a megyei jogú városoknak is (köztük Dunaújvárosnak) külön forráskerete van település- és területfejlesztésre: nekünk 7,4 milliárd forint.

A tervezők négy részre bontották az átdolgozott integrált településfejlesztési stratégiához kapcsolódó projektlistát. Ezek: a következő 7-8 évben fejleszteni kívánt akcióterületek, az ezeken kívül eső tervezett fejlesztések, a város egészét érintő, úgynevezett hálózatos projektek, illetve az integrált területfejlesztési beruházáshoz kapcsolódó, előzetesen kialakított projektcsomag.

Akcióterületből pedig összesen tizenkettő van: a városközpont, a paneles negyedek, Pentele, a zöldterületek, a belső közüzemi tömb, a déli iparterület, a külső területek, a Salbert-sziget, az északi lakóterületek, a Szalki-sziget, a vasútállomás és a Dunaferr.

Hely hiányában mi most csak néhány projektet, azaz tervet emelünk ki, egy-két akcióterületről.

A belvárosi terület terveihez tartozik például az I. rendelőintézet, vagy a kórház fejlesztése, külön a 64 szeletes ct-berendezéssel, az elektronikus ügyintézés és a térinformatika fejlesztése a polgármesteri hivatalban, a múzeum korszerűsítése, a KMI fejlesztése, a Vasmű út és környéke komplex felújítása.

Penteléről a Mondbach-kúria felújítását és hasznosítását tartalmazza az akcióterületi terv, többek között, míg a zöldterületekkel kapcsolatban az egykori Vidám Park, a sportuszoda, a foci- és a jégstadion fejlesztését emeljük ki a projektek közül.

A következő lépés, hangsúlyozta az építész, a legsürgősebbnek ítélt fejlesztések előkészítése. Itt külön felhívta a figyelmet az időtényező fontosságára, megjegyezve, hogy csak az fog tudni érvényesülni a következő években az uniós pályázati források elérésében, aki minél jobban előkészítette tervezeteit. Mégpedig minél alaposabb adatokkal, például megvalósíthatósági tanulmányokkal és a projektek folyamatos fejlesztésével is.



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!