Hírek

2013.12.27. 14:50

A vasműbeli leépítésekről

Dunaújváros - A vasműben dolgozók helyzetéről, a cég kilátásairól nyilatkozott a Vasas szakszervezet helyi vezetője.

Pekarek János

A Dunaferr-ben folyó munkát, a tervezett csoportos létszámleépítéseket és az ugyancsak tervezettnek mondható kohóátépítést kommentálta több, a napokban elhangzott megszólalásában Mucsi Zoltán, a Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke. Engedélyével összefoglaljuk mondandóját.

Mucsi szerint az országos, sőt: a nemzetközi politika szintjére került a Dunaferr helyzete, hiszen a fő tulajdonos Moszkvában található, a konkrét döntéseket pedig (talán) Donyeckben, Ukrajnában hozzák meg.

Ukrajna politikai helyzete viszont nem éppen stabil, gazdaságilag is bizonytalan, különösen sokat mond, hogy a gazdaságilag határozottan kettévált ország keleti, iparilag fejlett, Oroszországhoz erősen kötődő részében működik a Dunaferr-re is meghatározó befolyást gyakorló Donbass Ipari Szövetség erősen eladósodva. Ukrajna instabilitása közvetlenül érződik Dunaújvárosban is, hívta fel a figyelmet a szakszervezeti vezető a nemzetközi összefüggésekre.

A kohóátépítéssel kapcsolatban Mucsi megjegyezte: bár folynak előkészítő munkák, ezek lendülete még mindig nem győzött meg sokakat arról, hogy 2014. tavaszára ismét munkára készen áll majd az idén január 20-án, tehát közel egy éve leállított I. számú nagyolvasztó.

A jelenleg zajló (és 2014. január 31-ig előirányzott) csoportos létszámcsökkentésről Mucsi Zoltán megjegyezte: az érdekvédők tudják, hogy az orosz főtulajdonos mintegy ötmilliárd forintnyi bérköltségcsökkentést irányzott elő. A különböző leépítési tervek: a kezdetben bejelentett 1500 fő, majd 980 fő, azután 400 fő, s most az első 158 tagú csoport, amely megkapta az értesítést arról, hogy munkája feleslegessé vált, ennek a tulajdonosi előírásnak a teljesítését szolgálják. Mucsi úgy véli, hogy a létszámcsökkentés alapjául szolgáló hatékonysági összehasonlítások, amikor például az osztrák Voest Alpine-val vetik össze a Dunaferr-t, eleve elhibázottak, hiszen nem veszik figyelembe a technológiát, a korszerűséget, a minőségi munka feltételeit, a munka- és üzemszervezés állapotát. Szerinte csoportos létszámleépítéssel nem lehet látványos eredményeket elérni.

A szakszervezeti elnök úgy értékelte, hogy a létszámcsökkentés bérköltségeit a jövő évi, azaz 2014-es bérfejlesztés árán próbálják előteremteni a cég vezetői. Mucsi elmondta: a cégvezető ezen javaslatát tartalmazó levélről már érkeznek a szakszervezeti csoportoktól a vélemények, s ezek felháborítónak és elfogadhatatlannak tartják a cégvezetés álláspontját.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!