Hírek

2015.08.31. 18:44

A vetés után hamar kihajtott a repce!

Dunaújváros - A mezőkön most is akad munka garmadával - bár a gazdák a régi gonddal, a szárazsággal küzdenek.

Pekarek János

Épp egy hét múlva, szeptember 7-én kezdik el a tervek szerint a Pentele Mezőgazdasági Zrt. tábláin a napraforgó betakarítását - mondta lapunknak Márkli János, a cég növénytermesztési ágazatvezetője.

Aki nem örül az olajos növény eme viszonylag korai betakarítási szezonjának. Tovább várni vele viszont teljesen értelmetlen lenne, hiszen a rendkívül száraz nyár végi idő (amit csak egy heti csapadékos időjárás enyhített igaz, az viszont olyan rekord zuhatagokkal, amelyekre még sokáig emlékezni fogunk...) miatt aligha várható, hogy javulni fog a napraforgó hozama vagy minősége.

Ezért a múlt héten már lekezelték a táblákat érésgyorsító vegyszerrel, hogy azonos állapotban lévő szárakat tudjanak aratni.

Máris vegyszerezni kell az alig, hogy elültetett repcét, mert gyorsan kihajtott
Fotó: Zsedrovits Enikő

Addig is, amíg ez a munka elkezdődik, akad még jócskán tennivalójuk a mezőgazdászoknak. Augusztus utolsó napján például a frissen vetett repcével foglalatoskodtak, mivel az alig, hogy elvetett növény, amely legfeljebb két és fél centiméterre gyökerezik a talaj felső szintjétől, abban a rétegben még talált annyi nedvességet a legutolsó csapadékokból, hogy az erős napsütés hatására máris kihajtott, vagy ahogyan szaknyelven mondják: kisorolt! Így tehát nagyon gyorsan vegyszeres kezelkésekben kellett részesíteni, hogy megvédjék a kártevőktől. Ez a munka is folyt a cég nagyvenyimi táblájában hétfőn.

Egyébként ennek a mezőgazdaságban meglehetősen ritka jelenségnek (a repce négy-ötnapos kisorolásának) ellenére még mindig a száraz nyári hetek következményeit nyögik a gazdák. A nagy felhőszakadások csak arra voltak jók, hogy egy kissé kellemesebbé tegyék a talajmunkákat. A hirtelen lezúdult sok eső hamar elfolyt a talaj felszínén, így (szó szerint és átvitt értelemben egyaránt) gyökeres változásokat nem hozott.

Ez leginkább a kukoricán látszik, amelynek még épp használt itt-ott egy kicsit a zápor már azokon a táblákon, ahol még akadt zöld rész a kukoricákon. Egyébként hektárszámra áll a környéken az olyannyira elszáradt kukorica, amelyen nincs már zöld levél: elpusztult az egész vetés...

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!