Hírek

2013.04.05. 19:49

Ahol nem kell félni a belvíztől

Nyugodtabban alszanak a mezőfalviak - nem kell félniük a víztől! Van, ahol olyan száraz az árokmeder, hogy az ibolya is megmarad benne...

Horváth László

Pedig a településen tavaly ilyenkor még a több ingatlanban is fél lábszárig érő talajvizet csak  jelentős társadalmi és civil összefogással, nagy erőfeszítések árán tudták elszivattyúzni. Az idén már senki sem fél a faluban, hogy értékeiben  a víz miatt károk keletkeznek.

Koródi György a Váci Mihály utcai háza előtt ibolyát szed, olyan száraz az árok. Az út túlsó felén békésen csordogál a falu vize (Fotó: Horváth László)

Körülnézve a településen, egyes helyeken száraz árkokat találunk, máshol pedig negyedig telve szépen csordogál a csapadék. A természetes vízgyűjtők ugyan megteltek, de veszély itt sem fenyeget. Persze vannak még olyan helyek, ahol árokban felejtett rőzsehalom gátolja a rendes folyást, de ez elvétve fordul elő.

Márok Csaba polgármester elégedett a kialakult helyzettel.  A tavalyi évben a közmunka keretében kaszáltatták a Bolonvári árkot, most is rendben van. A falubeli és a falu  melletti vízelvezetők a Dunaújvárosi Vízi Társulat kezelésében vannak, s mivel az önkormányzat is tagja a vízi társulásnak, így jelentős segítség érkezett a település egyes részein a belső árkok kipucolásához is.

Sóki László önkormányzati képviselő: komoly döntés volt (Fotó: Horváth László)

Sóki László önkormányzati képviselőt arról kérdeztük, mit tett az önkormányzat, hogy a felszíni vizek ne kerüljenek be a házakhoz?

- Komoly döntés volt, amikor az újjáalakult vízi társulatban támogatóként megmaradt az önkormányzat. Ennek kézzel fogható eredménye az, hogy a társulat olyan munkanélkülieket vett fel és alkalmazott, akikkel a problémás helyekről, mint például a Kossuth utcai és annak végén lévő átfolyókat ki tudtuk pucoltatni, egészen a Bolonvárra vezető csatornáig. Ez elviszi a faluból vizet.

Sajnos az a pályázat, amit a csapadékvíz-elvezetésre adott be az önkormányzat, és a teljes falut körülölelő vízelvezető rendszert tenné rendbe, még nem realizálódott, de az igazán veszélyes helyzeteket sikerült megoldani önerőből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!