Hírek

2015.12.02. 16:35

Szintet lép a Dunaújvárosi Főiskola – januártól már egyetemi kategóriában

Dunaújváros - Még talán a hazai felsőoktatás világába járatos szakemberek sem gondolták volna pár éve, hogy a 2016-os naptári évet már Dunaújvárosi Egyetemként kezdi meg a helyi felsőoktatási intézmény, amely 2000-ben vált le a Miskolci Egyetemről. Alkalmazott tudományok campusa.

Szabó Szabolcs

Mint arról már kedden olvashattak, az Országgyűlés döntésének értelmében a jövő évtől már alkalmazott tudományok egyetemeként folytatja működését a Dunaújvárosi Főiskola (DF).

A hazai felsőoktatási intézmények közül nem egyedüliként, hiszen Budapesti Gazdasági Egyetem mellett a Kecskeméti Főiskola és a Szolnoki Főiskola összeolvadásával létrejön a Pallasz Athéné Egyetem 2016 július 1-jétől. Szintén ettől az időponttól a Károly Róbert Főiskola és az Eszterházy Károly Főiskola összeolvadásával létrejön az Eszterházy Károly Egyetem. Mindkét intézmény alkalmazott tudományok egyeteme lesz. A DF rektora, Dr. András István lapunknak elmondta, annak idején jó választásnak bizonyult, hogy egy műszaki-informatikai fejnehéz felsőoktatási intézmény jövőképét fogalmazták és erre építették fel fejlesztési stratégiájukat is.

Kerpely Antal Kohászati Technikumként indult... Az 1953-ban átadott főépület jövőre már a Dunaújvárosi Egyetem központi épületrésze lesz. A főiskola tizenöt évvel ezelőtt vált le a Miskolci Egyetemről

– A 2012-ben született intézményfejlesztési tervünkben már kiemeltük: az alkalmazott tudományok terén kiválóságra törekszünk. Ennek megfelelően alakítottuk át a főiskola képzési szerkezetét és célirányosán fejlesztettük laborparkunkat is. Tudatosan építettük fel a duális és kooperatív képzéseinket is. A munkaerőpiaci szereplők felismerték a duális képzésben rejlő lehetőségeket a DF pedig rugalmas szemlélettel tudott reagálni az ipari szereplők igényeire. Ennek a munkának köszönhető, hogy a közelmúltban stratégiai megállapodást írtunk alá többet között a MÁV Csoporttal, a GYSEV Zrt.-vel a napokban pedig a Budapesti Közlekedési Vállalattal. Fontos lépéseket tettünk a hallgatói lemorzsolódás megállítására, az ezt szolgáló HASIT programunkat már nemzetközi porondon is bemutattuk – fogalmazott lapunknak András István, aki a közeljövő feladatairól is beszélt a DH-nak:

– A pozitív országgyűlési döntés után részben megkönnyebbültünk, másrészt pedig érezzük a ránk háruló felelősség súlyát és az ezzel járó folyamatos kihívásokat.  A közelgő felvételi időszakra összpontosítva már készül az intézmény új arculata és a leendő hallgatóknak szóló üzenete. Bízunk benne, hogy a Dunaújvárosi Egyetem sokak számára vonzó lesz a jövőben. Természetesen nem csak a felirat fog változni az intézményünk főépülete előtt. Számos olyan fejlesztésre készülünk, amelyek döntően befolyásolják majd az intézmény jövőjét. Már eddig is fejlesztettük tanterveinket és célunk, hogy több területen is magas színvonalú gyakorlatközpontú képzést nyújtsunk hallgatóinknak. Az alkalmazott tudományok egyeteme kategóriával nő az intézmény térségi szerepe is, bízunk benne, hogy ez új lendületet adhat a városnak. A Dunaújvárosi Egyetem közös sikerünk. A városvezetés példaértékű támogatása mellett sok bíztatást és segítséget kaptunk meghatározó ipari, vállalati partnereinktől is. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Cserna Gábor polgármester úrnak, a megye díszpolgárának dr. Dorkota Lajosnak, a térség országgyűlési képviselőjének dr. Galambos Dénesnek, dr. Simon László kormánymegbízottnak, az ISD Dunaferr Zrt. cégvezetőjének Evgeny Tankhilevich-nek, Dávid Ilonának, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójának, Endrei Katalinnak, az MVM Zrt. elnöki tanácsadójának, valamint Lee Sang Il úrnak, a Hankook Magyarország Kft. ügyvezető igazgatójának a főiskola érdekében tett erőfeszítéseikért. Köszönjük mindenkinek, aki vagy nyilatkozattal, vagy egyszerűen rokonszenvvel segített.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!