Apáról fiúra száll a méhészmesterség

Antal József védőfelszerelés nélkül is biztonságosan kezeli az apró rovarokat, ő már mindent ellesett az ősi mesterségből, amely apáról fiúra száll

Vállalva a veszélyt, a repcevirágzás idején kerestük fel Antal Józsefet, egy régi mezőfalvi méhész család sarját, akit másodmagával elkísértünk a kaptárokhoz is.

Húsvét reggelén, még hűvösben indultunk nyolc kaptár társaságában a teherautó platón. Velünk tartott József fia Ádám is, aki rendszeresen kiveszi részét a munkából.

Mezőfalva határától nem messze, az első dűlőúton, 85 kaptárnyi méhcsaláddal gyűjtik a mézet. Tavasszal a barka virágzásával indul a szezon, és tart a fák virágzásán keresztül egészen az őszi napraforgóvirág és lóheremag idejéig. Az ősi mesterség fogásait meg lehet tanulni könyvekből is, de az nagyon időigényes. Inkább apáról fiúra száll a tudomány, ahogy esetünkben is. József 34 éve méhészkedik az ellesett fogások alapján. Most fiának adja át a tudnivalókat.

Vasárnap a régi, elöregedett kaptárakat cserélték újakra. A méhekkel együtt emelték át a sejteket tartalmazó kereteket az új lakásba . Virágzástól függően 35-50 kilónyi méz is összegyűlik, ha szorgosan hordják őket.

- A méhek a repcevirágzáskor nagyon veszélyesek - hangsúlyozza József. Ilyenkor védik a területüket. - Akácvirágzáskor a legszelídebbek. Fontos, hogy az erre járók lehetőleg a röppályájukba ne ütközzenek! Ez szemmel érzékelhető, és messziről észrevehető még hang alapján is. A hirtelen kapkodás, a futás nem használ. Ha látják a kaptárakat, akkor messziről kerüljék el őket! Szigorú előírások szerint gazdálkodunk, de sajnos sokszor előfordul, hogy a kihelyezett figyelmeztető táblákat megrongálják, eldobálják. Pedig rongálások és lopások nélkül sem olcsó mulatság a méhészet. Bár az alapok aránylag kis összegből saját magunk ügyességével összehozhatók, a járulékos berendezések, mint például a pörgető, bizony már komoly kiadás. Most reggel még könnyen kicserélhetjük a kaptárakat, átrakva a kereteket, de délután kettőkor már nem állhatnánk itt! - hívta fel a figyelmet a veszélyekre József.

A munkafolyamatban a kaptár tetejét kinyitva először a téli takarást emeljük ki. Ez visszakerül az akác virágzásáig, hiszen hűvösek a reggelek. Ezután kicsit füstölünk, aminek a lényege: a méh a tűzre gondol, és a meneküléshez szükséges energia megszerzése miatt lejjebb megy a sejteken, ahol pánikszerűen felszívja magát élelemmel. Ilyenkor nem a környezetében zajló eseményekkel foglalkoznak, ezért könnyen kezelhetőek - avat be a részletekbe a méhész.

A vasárnapi alkalommal két legeltető helyen összesen nyolc kaptárt cseréltek ki. A munka végén Józseftől azt is megtudtuk, hogy a felingerelt méhek támadását nem lehet megúszni. Ilyenkor csak egyetlen megoldás van: a menekülés!... Tehát érdemes tiszteletben tartani őket. Viszont ha odafigyelünk, akkor a kis rovarok léte hasznos segítség az emberiségnek. Úgy is mondhatjuk: nélkülük éhen halnánk!