Hírek

2015.08.06. 16:36

Farkas Virág: Dunaújváros egyik ifjú, rohoista tehetsége

Városunk egyik ifjú, rohoista tehetségével, Farkas Virággal beszélgettünk, akinek idén januárban a Bartók Béla Kamaraszínház és Művészetek Házának aulájában is láthattuk már kiállított fotóit.

Braun Dorottya

Fotó: Zsedrovits Enikő

A fiatal lányt a sors már a kezdetektől művészi pályára szánta, hiszen apai ágon többszörösen jutott neki a fotós vénából. Apai nagyapja, Farkas György profi fotósként dolgozott, többek között a Dunamenti Hőerőmű fotósaként is. Ezután édesapja is hobbi szinten belekóstolt a fotózásba. Bátyja, Farkas Marcell viszont szintén fotósként végzett. Virág 2008-ban, tizennégy évesen a Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola művészeti szakára kezdett járni, majd ugyanebben az évben kezdett el a fotózással foglalkozni. Szinte rögtön pozitív visszajelzések érkeztek vissza, amelyek fotós tehetségét is igazolták, hiszen első és második helyezéseket sikerült elérnie pályázatokra beadott műveivel. A huszonkét éves lányt a kezdeti sikerek után magával is ragadta fotózás világa. Ezután, 2011-ben lett Rohonczi ROHO István képzőművész a fiatal tehetség mentora, akinek több kiállításának dokumentálásában is részt vett Virág a következő években. Ezután 2012-ben befejezte a középiskolát, de úgy döntött, hogy marad a szakközépiskola két éves divat- és stílustervezői szakán. Tavaly a Szeretném magam megmutatni című pályázat keretein belül kapott lehetőséget arra, hogy megmutathassa műveit a városnak. Huszonegy művész harmincegy munkájából választották ki az ő és egy másik pályázó műveit. Január 6-án pedig meg is nyílt első önálló tárlata, Árnyékvilág címmel. Rohonczi István a kiállítást megnyitó beszédében meleg szavakkal ajánlotta a lány tárlatát a megjelentek figyelmébe.

Virágot vagy művésznevén, Favi-t főként kedvenc fotóművészei inspirálták. Fekete-fehér fotóinak világában felfedezhetjük Helmut Newton, Robert Capa, Dina Bova, Eran Gilat de akár Andy Warhol vagy Salvador Dalí egyedi stílujegyeit is. Leginkább Dalí szürreális világa és Lewis Carroll Alice Csodaországban című regényének és filmadaptációjának elemei fedezhetőek fel a kiállításon bemutatott munkáiban. Saját tervezésű ruháját is az Alice Csodaországban ihlette, amelyet vizsgafeladatként mutatott be utolsó évében. Ez a ruha szintén sok képének volt a főszereplője, amelyeket meg is lehetett tekinteni a januári kiállításon. Kiállításának témája is azt mutatta, hogy eleinte számára a fekete-fehér képek sokkal kifejezőbbek voltak, mint a színesek. Az utóbbi időben már nem csak a színekkel, de a photoshop programmal is szívesen dolgozik. Újabb munkái a lány saját álomvilágába repítenek el bennünket.amelyeket a későbbiekben tervei szerint szeretne egy kiállítás keretein belül bemutatni a nagyközönégnek. Reméli, hogy majd egyszer alkalma nyílik a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben is kiállítani a fotóit.

A fiatal művész januárban kiállított és újabb munkái is megtekinthetőek honlapján, a www.farkasviragcsilla.wordpress.com oldalon.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!