„Nem az a lényeg, anyu, hogy beteg vagyok, hanem az, hogy boldog vagyok”

Három, mozgásukban korlátozott emberek által kiválóan használható rámpával gyarapodott a Béke városrészi Arany János Általános Iskola. A nyáron megépített rámpákat, amelyek az utcáról az előcsarnokba, az előcsarnokból az udvarra és a földszinti tantermekhez vezetnek, pénteken délelőtt avatták fel hivatalosan. Mindhárom rámpa magánkezdeményezésre, egy érintett diák miatt készült el, civil és önkormányzati támogatással. De a program még folytatódik, ugyanilyen keretek között: akadálymentesített mellékhelyiségekkel.

Eddig a hír - de a hír mögött természetesen egy külön történet húzódik meg. A most 4. c osztályba járó Major Milán története.

Akivel, sajnos, egy könnyebb betegsége miatt nem tudtunk találkozni: kénytelen volt kihagyni a pénteki tanítási napot. Találkoztunk viszont édesanyjával, Rados Ágnessel, aki elmondta, hogy a fiú az izombetegségek egy sajátos formájával, az úgynevezett Duchenne-féle izomsorvadással küzd.

A Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Ifjúsági Egyesület elnöke kipróbálja a rámpát

Számunkra és olvasóink számára, sajnos, nem ismeretlen ez a kór: egy másik ifjú barátunk, Szatmári Ádám, a Móricz Zsigmond Általános Iskola tanulója is ebben szenved évek óta.

A betegség progresszív, azaz fokozatosan fejlődő jellegű. Ami például annyit jelent, hogy Milán elsőosztályosként még segítség nélkül tudott közlekedni az iskolában. Másodikos korában már segítségre szorult. Harmadik osztályban (mivel közel sem egyenletes ütemben változik a betegség) egyik nap még fel tudott menni a lépcsőn egyedül, a másik napon már nem.

Most egy elektromos rollerrel jár suliba, és nagyon élvezi a géperejű közlekedést. Egyébként is, ahogyan egész családja, ő is példamutató módon fogja fel betegségét.

- Nem az a lényeg, anyu, hogy beteg vagyok, hanem az, hogy boldog vagyok! - foglalta össze nézeteit a dologról.

Mi tagadás: sok felnőtt tanulhatna tőle...

Az új rámpák segítségével Milán most már gond nélkül képes megközelíteni az előcsarnokot, az udvart és a magasföldszinten lévő osztálytermét. Ha felsős korba ér, akkor elméletileg az első emeletre kellene mennie, lift pedig nincs de egy egyszerű szervezési lépéssel mégis megoldható az ügy: az ő felsős osztálya kivételesen a földszinten kap majd termet.

A rámpák története tavaly kezdődött, amikor az édesanya megkereste a polgármestert, segítséget kérve amit azonnal megkapott: a városháza 3,5 millió forinttal támogatta az ügyet. A Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Ifjúsági Egyesülete szakmai segítséget nyújtott hozzá. A rámpákat Milán apjának és nagyapjának cége építette fel.

Az avatáson pedig mindenki örült a jó munkának.

Az új rámpákat illusztris vendégek jelenlétében avatták. Ott volt Cserna Gábor polgármester, Hingyi László képviselő, Farkas Zsolt, a szakértői támogatást nyújtó egyesület elnöke, Garai Zsuzsanna, az Arany János iskola igazgatója, s a kezdeményező, Rados Ágnes.

Az igazgatónő elmondta, hogy az Aranyban a 2007-2008-as tanévtől kezdve zajlik integrált oktatás, ami annyit jelent, hogy a sajátos nevelési igényű gyerekek együtt tanulnak társaikkal. Ehhez kezdettől megvolt a megfelelő szakembergárda a tárgyi feltételek azonban nem minden téren álltak rendelkezésre. Például: hiányoztak a rámpák. Ha majd a speciális mellékhelyiségek is készen lesznek, akkor elmondhatjuk: valóban teljesen akadálymentes az iskola!

Látszatra tragikummal szembesül a kívülálló, amikor beteg gyerekkel találkozik. Pedig egy frászt!

Talán furcsának hat, de ilyenkor találkozni igazán fontos dolgokkal. Már akkor, persze, ha az érintettek nem adják meg magukat a fájdalomnak, és hajlandók az örömre összpontosítani.

Többnyire hajlandók, ahogy én tapasztalom. S igazuk van ebben.

Vannak, akik egy egész, hosszú élet során nem élnek annyira intenzíven, nem élnek át annyi örömöt és (igen) bánatot, nem látják világunkat akkora teljességében, ahogyan azok láthatják, akik esetleg nem élnek olyan hosszú ideig, vagy súlyos gondokkal kell szembenézniük. Én mindig sokat kaptam az utóbbiaktól.