Hírek

2015.03.12. 11:36

ÁSZ: hiányosságok a Dunaújvárosi Főiskolánál

Dunaújváros – Mozgalmas és több szempontból is fontos napot zárt a Dunaújvárosi Főiskola csütörtökön: számvevőszéki jelentés, oktatási megállapodások, szakmai nap és államtitkársági vizit.

Szabó Szabolcs

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) csütörtök délelőtt hozta nyilvánosságra a Dunaújvárosi Főiskola 2009-2013 közötti időszakra kiterjedő ellenőrzés nyomán született jelentését. Amelyben többek között az áll: A hallgatói létszám 4312 főről 2714 főre, az oktatók létszáma pedig 219 főről 129 főre csökkent. A kiadási főösszeg 2009 és 2013 között összesen 21,8 milliárd Ft-ot tett ki, amelynek finanszírozásához az egyetem a vizsgált időszakban 10,3 milliárd Ft költségvetési támogatást kapott. Az ÁSZ-jelentéssel egyidőben a Dunaújvárosi Főiskola vezetése szakmai együttműködési megállapodást kötött a térségben működő közoktatási intézményekkel. Délután szakmai nap várta a térség pedagógusait a campuson, ahol látogatást tett dr. Háry András, a duális képzésért felelős miniszteri biztos is.

Két hónapon át, a Dunaújvárosi Főiskola (DF) vezetésével és munkatársaival együttműködve vizsgálódott a DF-en az Állami Számvevőszék (ÁSZ). Az ÁSZ egy átfogó vizsgálat keretében ellenőrzi az állami fenntartási felsőoktatási intézményeket, az átvilágítás célja annak megállapítása, hogy szabályos volt-e az intézmények pénzügyi és vagyongazdálkodása.

A Dunaújvárosi Főiskola 2009-2013 közötti időszakra kiterjedő ellenőrzése során a számvevőszék megállapította: „az intézmény belső kontrollrendszerének kialakítása és működtetése részben felelt meg a jogszabályi előírásoknak. A gazdálkodási jogkörök gyakorlásának hiányosságai a pénzügyi és vagyongazdálkodás területén szabályszerűségi hibák kialakulásához vezettek. A főiskolánál likviditási problémákat okozott a hallgatói létszámcsökkenés, valamint a PPP projekt bérleti díjának fizetése. A vizsgált időszakban hallgatói létszám 4312 főről 2714 főre, az oktatók létszáma pedig 219 főről 129 főre csökkent. A kiadási főösszeg 2009 és 2013 között összesen 21,8 milliárd forintot tett ki, amelynek finanszírozásához az egyetem 10,3 milliárd forint költségvetési támogatást kapott. A főiskola a likviditási zavarok miatt 2010-ben és 2013-ban a finanszírozási tervtől eltérő, előrehozott támogatást igényelt és kapott. Az intézmény az ellenőrzött időszak alatti pozitív pénzügyi pozícióját az előző években képződött maradvány igénybevétele mellett úgy érte el, hogy jelentős összegű szállítókkal szembeni tartozást halmozott fel” – áll a jelentés lapunknak küldött összefoglalójában, amelyben ez is olvasható: „A fenntartó minisztérium gazdálkodást érintő ellenőrzéseinek javaslatai részben hasznosultak a főiskolán.

A jelentés alapján az ÁSZ a felsőoktatásért felelős miniszternek, valamint a főiskola rektorának fogalmazott meg javaslatokat, amelyek alapján intézkedési tervet kell készíteniük.” A vizsgálatot vezető Kisgergely István felügyeleti vezető, lapunk azon kérdésére, hogy a hasonló méretű vidéki főiskolákhoz képest milyen képet mutat a Dunaújvárosi Főiskola gazdasági helyzete (?), így reagált: – A Dunaújvárosi Főiskolánál a többi vidéki főiskolához hasonlóan a csökkenő hallgatói létszám, a PPP-projektek díjának fizetése nehézségeket okoz a gazdálkodásban. Ebben a tekintetben más ellenőrzött intézményeknél is hasonló problémákat tártak fel az ellenőrzések.

Nehéz időszakot zárt le a főiskola

A számvevőszéki jelentésről kérdeztük a helyi főiskola rektorát, dr. Andrást Istvánt.

– A Dunaújvárosi Főiskola vezetése köszönettel tartozik az ÁSZ-nak a rendkívül alapos és segítő szándékú vizsgálatért. A jelentéshez kilenc pontban csatoltunk észrevételt, ezek alapján az ÁSZ több esetben is pontosította, módosította jelentését. Az ellenőrzés a 2009-2013 közötti időszakot vizsgálta. A 2012. július 1-jén történt rektorváltás után a szabályozási folyamat erősödött, azóta 56 szabályzatot alkotott illetve aktualizált a Szenátus. A rektorváltással közel egyidőben költségvetési főfelügyelő is megkezdte munkáját a DF-en, mindez jelentős segítséget jelentett az ügyviteli folyamatok szabályozottsága terén is – mondta el lapunknak dr. András István, a DF rektora, aki kiemelte, hogy a vizsgált időszakban indokolatlan, szükségtelen és engedély nélküli kifizetés nem történt a főiskolán, így ennek is köszönhetően a dunaújvárosi campus is jelentős kiadás-megtakarítást ért el.

– A főiskola egy gazdasági szempontból nehéz időszakot zárt le sikeresen, javítva szervezettségét és gazdasági hatékonyságát – tette hozzá a rektor, aki kérdésünk elmondta, az ÁSZ által javasolt intézkedési tervet hamarosan elkészítik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!