Hírek

2014.10.01. 16:45

Így (is) készül a Bartók vezető darabja, a Sztálinváros

Dunaújváros - Hazatért a Sztálinváros című bohózat. Hamvai Kornél darabjának próbái szerdán délelőtt kezdődtek az Intercisa Múzeumban.

Szabó Szabolcs

Az a gyanús, ami nem gyanús - hangoztatta minden történelmi pillanatban a filmklasszikussá lett Tanú című filmben Virág elvtárs, majd újra az osztályharc kíméletlen frontjára küldte Pelikánt. Bacsó Péter 1969-ben forgatott, de jó pár évre fiókba tett remeke az 50-es évek elejének magyarországi viszonyairól hozott szatirikus és egyben kesernyés látleletet. Megítélésünk szerint valami hasonlóra vállalkozott a Sztáliváros című bohózat szerzője Hamvai Kornél is.

A Bartók Kamaraszínház idei évadának egyik vezető darabja Hamvai Sztálinvárosa, amely a dunaújvárosi teátrum akkor még Bartók Béla Kultúrház épületének avatójáról mesél egy fiktív történetet, ám szerdai, az Intercisa Múzeum várostörténeti állandó kiállításába illesztett olvasópróbát hallgatva nem volt nehéz elképzelni, hogy akár hasonló történetek is lejátszóthattak a kultúrház falai között.

- Most megbosszulok mindet - jelentette ki Tóth József Jászai-díjas színész (Dobák Lívia művészeti vezető felkonferálásában pályakezdő fiatal rendező) az olvasópróba nyitányán, humorosan jelezve, hogy a kollégák mire is számíthatnak a próbafolyamat során.

A darabot élvezetes előadásban maga a szerző, Hamvai vezette elő, előljáróban pedig annyit tett hozzá, hogy az írásmunka alapozásaként hosszú napokon keresztül csatangolt Dunaújváros utcáin, betért múzeumba, színházba, kocsmába és bizonyára körbetúrázta a szocreált tanösvényt is élménygyűjtése során.

Mint Hamvai elmondta, a Sztálinváros most hazatért szülőhelyére , ám a bohózat nem most debütál majd, hiszen a József Attila Színház már korábban műsorára tűzte, bár a vártnál kevesebb előadást élt meg.

A mű alapsztorija a következő: Sztálinvárosban mindenki a kultúrház megnyitójára készül. A gálaesten a kor ünnepelt művésznője is fellép, Rákosi elvtárs önmagáról mintázott szobrot küld ajándékba. A helyi vezetők koccintásra gyülekeznek, de a szobrot és a művésznőt elnyeli a föld. Rémült hajsza indul a menthető megmentésére... Mint a darab ajánlója kiemeli: egy klasszikus hagyományokat követő bohózat egy korról, amikor mindenki résen van, de hiába.

Első hallásra annyit mindenképpen elmondhatunk Hamvai Sztálinvárosáról, hogy működik. Karakteres szereplők küzdenek esendőn az avatóünnepségen és így kerülnek még nagyobb és egyre kibogozhatatlan slamasztikába. Közben persze fény derül számos eredetileg elhallgatásra ítélt titokra, hibára. Például arra, hogy van erkély, de mégsincs, az avatásra ítél kultúrház alatt pedig egy szép nagy atombunker lapul. Hogy mindebből miként találnak kitutat az elvtársak, azaz Sütő a kultúrházigazgató, Sulyok Ferenc párttittkár, valamint a Remete Gyula tanácselnök vezette álomcsapat, az a novemberi premieren kiderül.

 

 



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!