Hírek

2014.07.31. 16:55

Egész nyáron figyel a fogyasztóvédelem!

A trükkök a régiek, de az ellenőrök ismerik ezeket. Viszont még mindig sok a panaszos.

Pekarek János

A nyári idegenforgalmi szezon végéig folyamatos lesz a fogyasztóvédelmi ellenőrzés a különböző szolgáltatásokat nyújtó cégeknél – jelentette be a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője a minap – egyben felsorolva néhány tapasztalatot az idei ellenőrzésekből. Ezek summája: ha kicsit is, de azért valamit javult a törvények betartásának fegyelme, és kevesebb a kicsinyes károkozás. Mindazonáltal nem mondhatjuk még, hogy minden rendben van. A trükkök a régiek, derül ki a fogyasztóvédők tapasztalataiból. Mérj többet, adj kevesebbet, fizettess megint csak többet!

A fogyasztóvédelem megyei szervezetének munkatársai havonta többször is tartanak fogadóórát Dunaújvárosban: legutóbb például csütörtökön, a polgármesteri hivatal toronyépületének hetedik emeletén várták ügyfeleiket. Úgy vettük észre, hogy ez alkalommal sem volt hiány panaszosban és panaszokban. Legközelebb augusztus 7-én délelőtt 9 és délután 3 óra között várják az ügyfeleiket, ugyanitt! Ezer forint egy korsó sör? Nem lehet bekapcsolni az új hajszárítót? Kilenc deci az „egyliteres” üdítő? Régóta ismerős problémák ezek, ugye? Ezekkel a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, és annak megyei szervezetei foglalkoznak, hivatásszerűen, alaposan és folyamatosan.Bár a helyzet minden statisztika szerint javul, azért azt nem lehet mondani, hogy a fogyasztóvédők hamarosan munka nélkül maradnak...

A minap például Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szóvivője hangsúlyozta: július eleje óta kiemelt ellenőrzéseket folytatnak a nyári üdülési és idegenforgalmi szezonra való tekintettel. Ezen akció keretében 787 vendéglátó ipari egységet vizsgáltak meg, s az üzletek 33 százalékában találtak kifogásolnivalót az ellenőrök. Vagyis: minden harmadik esetben volt valamilyen probléma. Azonban ez a tökéletességet elváró fogyasztó szempontjából nézve három százalékos javulást jelent a tavaly nyári ellenőrzések tapasztalataihoz képest. Lehet, hogy nem túl jó eredmény, de...

Mégis valamiféle fejlődést tükröz. Még akkor is, ha az ellenőrzések hatására keletkezett a háromszázalékos javulás. Vidéken a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőségek munkatársai végzik a fokozott ellenőrzéseket. A nyári idegenforgalmi főszezonban elsősorban a turisztikai szempontból frekventált helyekre, vagyis a vízpartokra, a wellnesshotelekre koncentrálnak, hangsúlyozta az NFH szóvivője. Azonban hozzátette: gyakran megjelennek városközpontokban, pályaudvarokon is.

Ez utóbbi helyeken elsősorban a taxi szolgáltatásokat ellenőrzik. Legalább ilyen fontos ellenőrzési célpontjaikat jelentik azonban a vendéglátó ipari üzemegységek is. Utóbbi helyeken főként az árszámítási, ártájékoztatási rendszert kísérik figyelemmel, valamint a mérésekkel kapcsolatos előírások betartását vizsgálják.

A szóvivő megjegyezte: az ellenőrzési tapasztalatok szerint jellemzően a hamis mérés fordul elő a leggyakrabban. Gyakori a nem hitelesített mérőeszköz használata, további az is sűrűn előfordul, hogy kevesebb mennyiségű árut szolgálnak fel, mint amennyi után fizetnie kell a vendégnek.

Az is gyakori jelenség, hogy az eladott termék árába beleszámítják a csomagolóanyagot is. Fülöp Zsuzsanna megjegyezte: mindez egy-egy fogyasztó számára nem jelent nagy tételű károkozást, de a kereskedő vagy a vendéglős mégis jelentős többlet (és jogtalan) hasznot vághat zsebre miatta. A fogyasztóvédelmi ellenőrök a fesztiválokon és más tömegrendezvényeken is rendszeresen ellenőrzik a jogszabályok betartását. Ebben az évben azt tapasztalták, hogy a kisebb, vidéki rendezvényeken több a szabálytalanság, mint az országos átlagban előfordul.

Például: egy falusi rendezvényen a pogácsát csak úgy ránézésre árazta be a kereskedő, mérlege nem is volt, mondta az NFH szóvivője. Vagy: egy balatoni bárban azért büntettek, mert 1800 forinttal többet (!) számoltak fel négy centiliter pálinkáért. Ilyesmi, sajnos, mifelénk is előfordulhat. Ma már ugyanis (és ez is országos tapasztalat) nem egyik vagy másik cég hírneve, hanem csakis a személyzet becsületessége jelenthet garanciát...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!