Hírek

2015.05.15. 15:22

Forgalmi „vizsgát” is tettek a versenyzők a vezetéstechnikai napon

Dunaújváros – A közbiztonsági hónap részeként hat csapat részvételével rendezték meg az Uralom az autóm vezetéstechnikai napot.

Gallai Péter

A hagyományos versenyt a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság szervezte, a megnyitó és a KRESZ tesztek kitöltése a kapitányság épületében volt. Ezt követően az Interspar áruház parkolójában a gyakorlati feladatokkal folytatták a versengést a három tagú csapatok. A szervezők ezúttal is új pályát találtak ki, ahol a gyorsaság mellett az ügyesség is sokat számított. A rendőrség által biztosított járművel például tolatva kellett szlalomozni, de volt garázsbeállás, eltolt kapubejáró és cél fékezés is az akadálypályán.

Fotó: Ady Géza

Ám ezzel még mindig nem volt vége a feladatoknak, ugyanis gépjárműoktató és hivatalos vizsgabiztos részvételével az igazival teljesen megegyező forgalmi vizsgát is tettek a versenyzők a város útjain. A programot ezúttal is megtekintette Nagy Zoltán rendőrkapitány, jelezve a közlekedésbiztonság fontosságát.

Noszkó Zoltán, a dunaújvárosi tűzoltók csapatának tagja kérdésünkre azt mondta, közepesen nehéznek ítéli meg a gyakorlati pályát, amelyre nem készültek külön. - Ez egy játék, ahol a részvétel a fontos, meg az, hogy hasznos dolgokat tanulhat, eleveníthet fel az ember - tette hozzá.

A verseny után Németh Miklós közlekedésrendészeti osztályvezető adta át a kupákat és az okleveleket. A vetélkedőt a Közép Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (Alba Volán) dunaújvárosi csapata Czikle Sándor, Kovács Attila, Balogh Roland nyerte. Második a dunaújvárosi tűzoltóság - Noszkó Zoltán, Radics Zoltán, Mosonyi Zsolt - triója, harmadik a VÉDSZ együttese - Csipke Zsolt, Fehérvári Ferenc, Baráth Dávid - lett.

Negyedik a Sárga Taxi - Bognár Gergely, Székely Gergely, Remzső Róbert - , ötödik a dunaújvárosi Interspar áruház - Takács Beáta, Lukács Bernadett, Faragó Lajos - , míg hatodikként a pálhalmai bv intézet - Jobbágyné Majoros Marianna, Sörös Melinda, Végh Andrea - zárt. A legjobb KRESZ tesztet, nulla hibával Czikle Sándor írta, a legjobb gyakorlati vizsga Noszkó Zoltáné és ő lett a legjobb egyéni versenyző. A hölgyeknél utóbbi elismerést Lukács Bernadett érdemelte ki.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!