Hírek

2017.05.13. 07:53

Autóvadászat, hetedszer!

Dunaújvárosban hetedik alkalommal rendezték meg a Pentelei Autóvadász Kupát 2017. május 12-én, a nemrég elhunyt Kertes József emlékére, aki a korábbi versenyek oszlopos tagja volt.

A polgárőrökből, rendőrökből,  a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársaiból álló 8 csapat több mint 22 ezer járművet ellenőrzött Dunaújvárosban a kiemelt közlekedésbiztonsági akcióban.

A résztvevők vegyes csapatokban versenyeztek egymással. A feladat az volt, hogy a rendszámfelismerő rendszer használatával kiszűrjék a forgalomból a lopott, vagy egyéb bűncselekmény miatt körözött, a műszaki érvényesség nélkül közlekedő, valamint a forgalomból kivont gépjárműveket. A rendszámfelismerő rendszerrel kapcsolatos koordinációt az Országos Polgárőrség Szövetség Gépjármű Felderítő Tagozata végezte.

police.hu

Összesen 22308 járművet ellenőriztek a versenyzők, melyek közül 11 jármű forgalmi engedélyét vették el, 12 járműnek pedig a forgalmi rendszámát vonták be azért, mert kiderült, már korábban kivonták a forgalomból, vagy nem rendelkezett érvényes műszaki engedéllyel.

A versenyt a Szegedi Rendőrkapitányság és polgárőrség közös csapata nyerte, második helyen a Kecskeméti Rendőrkapitányság és polgárőrség közös együttese végzett, míg a harmadik a Dunakeszi Rendőrkapitányság és polgárőrség csapata lett. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság vegyes párosa a Ferencvárosi Polgárőrséggel a negyedik helyen végzett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!