Hírek

2017.06.23. 17:19

Az egész világon exportképes termék lehet a vízen lebegő modulokból

DUNAÚJVÁROS Új távlatokat nyithat az építészetben, ha megvalósul egy nagyszabású, újvárosi kötődésű terv!

Pekarek János

Ki ne szeretne vízparton élni? Úgy, hogy reggel, délben, este: minden szabad percében hallja az ablak alatt a vizet csobogni, a parti fákat susogni, látja az elúszó hajókat, csónakokat, akár pecázhat is a nappaliból?

Ez az álom egy lépéssel közelebb kerül a megvalósuláshoz, ha a dunaújvárosi központú Ferrobeton Zrt. és az Amitis Mérnöki Kft. valamint az FM Projekt Kft. terve megvalósul.

A három vállalkozás idén konzorciumot alakított és 906,61 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyert el egy vízfelületen úszó, vasbetonszerkezetekből álló rendszer kialakítására és fejlesztésére, amelynek összköltsége a számítások szerint 1,575 milliárd forintra rúg majd. A pályázaton nyert pénz és a végösszeg különbségét önerőként a három konzorciumi tag állja.

Az elképzelt, a vízen úszó, a parthoz és/vagy a mederfenékhez rögzített vasbeton-telken könnyűszerkezetes technológiával építhetnek lakóházakat, közösségi épületeket vagy közösségi tereket: parkokat, sétányokat alakíthatunk ki rajta.

Akár ilyen, parkosított úszóműveket is lehorgonyozhatnak a pesti belváros rakpartja mentén Fotó: GEO Magazin, repró: A. G.

Dubróvszky Gábor, a Ferrobeton Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese azt mondja: az ötlet külföldi példák nyomán született. Hollandiában például régi hagyománya van annak, hogy a tengertől gátakkal, zsilipekkel, szivattyúkkal elhódított területre építsenek lakónegyedeket. S ott rájöttek, hogy lényegesen egyszerűbb, ha esetenként ráépítenek a vízre!

Egész lakóparkokat alakítottak ki úgy, hogy mólószerű építményekre húzták fel a házakat. Régi teherhajókat is átalakítottak lakás céljára, de szálloda is épült már háromszintes, vasbeton úszóműre.

Van azonban egy nagy különbség az ötletadó holland példa és a magyar konzorcium elképzelése között. A holland (és más országbeli) vízi épületek tavakon úsznak. Ott nem kell számolni árvízzel, jelentős vízszintingadozással, jégzajlással, sem a víz által szállított uszadékkal. Azért van, ami bonyolítja a tervezők életét. Ha mondjuk az egyik vízen úszó ház tulajdonosa zongorát vesz a nappaliba, akkor az épületnek az a sarka menthetetlenül lejjebb süllyed, amit ki kell egyensúlyozni.

Dubróvszky Gábor, a Ferrobeton műszaki vezérigazgató-helyettese (Fotó: a szerző).

Ám összehasonlíthatatlanul bonyolultabb a probléma, ha ugyanezt a Dunán lehorgonyzott úszó vasbetonépítményre kell tervezni. Különösen akkor, hangsúlyozza a Ferrobeton műszaki vezérigazgató-helyettese, ha nem egy- vagy kétszintes lakóházat, nyaralót, hanem akár egy körülbelül egy kilométer hosszú közösségi teret akarnak létrehozni: mert ilyen is szerepel az elképzeléseik között. Ha kísérleteik jól sikerülnek, akár egy nagyon nagy méretű úszóművet is lehorgonyozhatnak a pesti belvárosi rakpart mellett, sétányokkal, közparkkal, játszóterekkel, vendéglőkkel a tetején.

A városközpont(ok)ban amúgy is nagyon kevés a közösségi célú zöldfelület, a sétálásra, kikapcsolódásra alkalmas terület, játszótér, park. Az úszó telkekkel éppen ott lehetne ilyeneket létrehozni, ahol azokra a legnagyobb szükség van: a túlzsúfolt, szűk belvárosokban.

Ahhoz azonban, hogy az ötletből használható és megbízható megoldás legyen, nagyon sok tervezési nehézséget kell még megoldani. Össze kell gyűjteni egy, ma még nem létező tudásanyagot arról, hogy milyenek lesznek ezeknek az úszóműveknek a vízépítési és hajózási tulajdonságai, sajátosságai?

Úszó szigetre épült házak Hollandiában (GEO Magazin, Repro: A. G. )

A többi között kezelni kell azt a körülményt is, hogy egyáltalán nem mindegy: azon az úszó közterületen ötszáz vagy ötvenezer ember tartózkodik egy időben? Minden rajta lévő vendéglő feltöltötte raktárait egy hétre, vagy csak egynapi készlet áll a pultok mögött? Ehhez olyan számláló és mérő berendezés szükséges, ami percre és kilóra pontosan nyilvántartja az adatokat - és a mért értékeknek megfelelően változtatja az úszómű vízben elfoglalt helyzetét. De ki kell találni azt is, hogyan védhetik meg az úszó házat vagy parkot a vízben sodródó kidőlt fáktól, a jégtábláktól? Mi lesz vele óriási apadás és áradás idején (a Dunán 8-9 méteres vízszintingadozás is előfordul)? Mi lesz szélviharban, felhőszakadásban? Hogyan fogják kikötni, rögzíteni, stabilizálni ezt az úszóművet? Hogyan oldják meg a létesítmény karbantartását: hiszen egy hajót átlagosan tízévenként kiemelnek a vízből nagyjavításra, de ugyanezt vajon meg lehet-e tenni ezzel a nagyságrendekkel súlyosabb, összefüggő elemekből álló egységgel?

Mi lesz, ha mondjuk augusztus 20-án százezrek akarják az úszó szigetről nézni a tűzijátékot, és mindannyian az úszómű nyugati partjára gyűlnek össze?

Van tehát még megoldandó probléma bőven: de éppen ez teszi gyönyörű mérnöki feladattá a vasbeton úszómű megvalósítását, mondja Dubróvszky Gábor, aki végzettsége szerint szerkezetépítő mérnök. Ő és munkatársai, valamint a konzorcium tagjai szívesen foglalkoznak ezzel az izgalmas témával. A Ferrobeton mindig is élen járt a műszaki fejlesztésben, idézi fel az M6-os autópálya baracsi felüljárónak példáját a cég műszaki vezérigazgató-helyettese: ott egyetlen darabból álló, 44,8 méter hosszú tartóval oldották meg az áthidalást, és ezért 2010-ben megkapták a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának Innovációs Díját!

A fejlesztésben együttműködnek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem több tanszékének oktatóival, kutatóival: hasonló szerkezet, mint amire pályázati támogatást nyertek, még nem épült Magyarországon. A gyártáshoz szükséges infrastruktúra mindenképpen Dunaújvárosban épül majd ki.

Jelenleg a műszaki koncepció meghatározásánál tartanak, de jövő nyárra már a Dunán kell lennie egy több modulelemből álló, kísérleti úszóműnek, amelyen a megvalósítási koncepciót tesztelik majd. A pályázatot ugyanis 2018. október 31-ig le kell zárni. Mindenesetre az már most biztos, mondja Dubróvszky Gábor, hogy ha az ötlet és a tervek beválnak, s valóban hasznosítható rendszert tudnak kialakítani, akkor az egész világon exportképes termékre tesznek szert a konzorciumban részt vevő cégek. Ennek haszna és lehetőségei ma még egyszerűen beláthatatlanok!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!