Hírek

2016.11.28. 17:10

Az élet diplomáját kapta a házasságuk

Dunaújváros - 2016. november 11-én volt a Dunaújvárosi Egyetemen a gólyabál. A gólyabál meghívott díszvendége volt Pankotai Ferenc és felesége, Szabó Anna.

Dunaújvárosi Hírlap

Pankotai Ferenc mint másodéves főiskolai hallgató, 50 évvel ezelőtt, 1966-ban, az akkori Felsőfokú Kohóipari Technikum gólyabálján kérte fel táncolni Szabó Anna elsőéves főiskolai hallgatót, és akkor ismerték meg egymást. Az ismeretségből 1970. február 7-én házasság lett, amely azóta is tart.

Pankotai Ferenc a főiskola után a Budapesti Műszaki Egyetemen, nappali tagozaton folytatta tanulmányait, és szerzett műszaki-tanári oklevelet, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen számítástechnika szakos középiskolai tanári szakképesítést.

1970-ben kötött házasságuk napján

Szabó Anna a főiskola elvégzése után letette a különbözeti államvizsgát, és fémszerkezetgyártó üzemmérnöki diplomát, majd műszaki-tanári oklevelet kapott a Dunaújvárosi Főiskolán. Később a Debreceni Egyetemen pedagógia szakos tanári diplomát szerzett.

A főiskola, illetve egyetem elvégzése után Dunaújvárosból mindketten Mátészalkára, Pankotai Ferenc szülővárosába kerültek, ahol a Mátészalkai Gépészeti Szakközépiskolában - amelynek Pankotai Ferenc közel negyedszázadig az igazgatója volt - kezdtek el tanítani. A szakközépiskola és a főiskola között Pankotai Ferenc kezdeményezésére, évtizedekig tartó szoros kapcsolat volt. A középiskola - a főiskola irányításával - részt vett a felsőfokú szakképzésben.

Öt évvel ezelőtt, házasságuk negyvenötödik évfordulóján Fotó: amatőr felvétel

Munkájuk elismeréseként, nyugdíjba vonulásuk után, 2009-ben Pankotai Ferenc megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt állami kitüntetést, Pankotai Ferencné pedig az Arany Katedra miniszteri kitüntetést.

Hosszú házasságukból két gyermek született, és négy unokájuk van. Gyermekeik szintén gépészmérnökök.

A jubiláló házaspár a családtagok körében 2016-ban

A gólyabálon dr. habil András István a Dunaújvárosi Egyetem rektora köszöntötte a jubiláló egykori főiskolai hallgatókat, és kívánt nekik további szép nyugdíjas éveket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!