Hírek

2016.08.17. 19:05

Az előlépő háttérember - Zenei fejlesztést végez a gondozottak számára

Dunaújváros - Klép Tamás pár éve tevékenykedik a Jószolgálati Otthon Közalapítvány köreiben. Neki köszönhetőek elsősorban a Jószoli zenekar sikerei. A muzsikán kívül sok minden van az életében.

Balla Tibor

Klép Tamás és Szabó Péter közösen irányítja a Jószoli zenekart. Tamás a billentyűs hangszereken játszik, Péter gitározik, a ritmushangszerek használatát tanítják az otthon gondozottjainak. A jószolisok közt is akad, aki szintetizátoron zenél, van, aki énekel - nem is rosszul -, és gitárosuk is van.

Tamás teljesen véletlenül került a közalapítványhoz, bár családjában nem idegen a segítő attitűd. Dolgozott a médiában operatőrként és vágóként, vezette a nagyvenyimi művelődési házat is egy darabig. Mégsem talált munkát magának jóideig. Bár szeretett volna a kultúra közelében maradni, mégis úgy határozott, jelentkezik sofőrnek a Jószolgálati Otthonba, mert imád vezetni, ez az, ami a zenén kívül megnyugtatja.

A Jószoli zenekar tagjainak nagyon sokat jelentenek Klép Tamás (hátul középen) zenei fejlesztő foglalkozásai, a közös próbák Fotó: Ady Géza

Kecskés Rózsa, az alapítvány vezetője látta az önéletrajzában, hogy táncolt a Vasasban, zenél, énekel, úgy gondolta, nem sofőrként kellene dolgoznia, volna más is, amiben segíthetné a munkát. Így lett Tamás szabadidő szervező a Jószolgálati Otthonban, és zenei fejlesztéssel is foglalkozik. Valami fogalma persze volt arról, milyen munkát végeznek ott, hiszen operatőrként is különböző rendezvényeiken járt már korábban. Viszont fogyatékkal élőkkel dolgozni teljesen új volt a számára. Egy új világ nyílt meg. - A kezdet nagyon nehéz volt - mondja.

Teljesen más világ ez, nagyon új volt. A gondozottak igényeihez kapcsolódva kellett a gondolkodásmódomat átváltoztatni - emlékszik vissza. A városi programok, a könyvtár, a múzeum mellett kirándulásokat is kellett szerveznie, hogy egy kicsit kitekintsenek az ottani világból, hogy a külső környezetből is érje őket inger. Majd egy évébe telt, mire átlátta, milyen szokások, ünnepélyek, események vannak házon belül és kívül.

- A fogyatékkal élőkkel szemben úgy gondolom, hogy sokat változtam. Azt vettem észre, hogy az emberek többsége tart tőlük. Nem tudom, miért, de fél ettől a másságtól. Engem megváltoztatott ez a hely. Lelkileg sokat ad az embernek. Bár azt soha nem mondom, hogy könnyű. Mentálisan néha nagyon el lehet fáradni - jelenti ki lapunknak mosolyogva.

A zenekar nagyon jó úton halad, és ezt nem csak a külvilág, ő is így látja. Annak ellenére, hogy nem tanulnak szolfézst. Pontosabban van egy különleges színkottás módszer, amit a fogyatékkal élők zenei fejlesztésére dolgoztak ki, de Tamás vezérelvként azt határozta meg, hogy érezzék jól magukat abban a másfél órában, amit a zeneszobában töltenek. Adják át magukat annak az érzésnek, amit a zene nyújt. Közösen döntenek arról is, hogy mi legyen a repertoárban.

Minden ellátott nagyon szereti a muzsikát, nem ritka az euforikus öröm, a mikor együtt leülnek zenélni. Úgy látja, kiegyensúlyozottabbak tőle. Tamás ilyenkor el is feledkezik arról, hogy ez munka. Hiszen a fél élete a zenéről szólt.

Annak ellenére, hogy már kisgyermekkora óta zenélt, és néptáncolt tizenhét évig, nem keresi a rivaldafényt, főleg nem egyedül. Énekelni az iskolában kifejezetten gyűlölt. Mára viszont megváltozott a helyzet. Jellegzetes bársonyos baritonján már egy-egy rendezvényen megszólaltat ismert dalokat. Az Augusztális programjában közel egy órán keresztül fogja szórakoztatni a közönséget, amire garantáltan mindenki emlékezni fog.

A zenénél csak egy dolog van, ami jobban megdobogtatja a szívét: a veterán autók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!