Hírek

2015.11.05. 17:47

Az érdek és a siker is közös - A jó eredmények nem csak a rendőrségnek köszönhetőek

Dunaújváros - Az idei év rendőrségi eredményeiről is tájékoztatást kaphattak a résztvevők csütörtökön a járási közbiztonsági egyeztető fórumon. Ahol az észrevételeket, problémákat is felvethették a megjelentek.

Gallai Péter

Az eseményt – amelyen többek között a járás polgármesterei, a polgárőr szervezetek, az egyházak, a dunaújvárosi önkormányzat és az iskolák képviselői vettek részt – Nagy Zoltán dunaújvárosi rendőrkapitány nyitotta meg, aki felvezetőjében elmondta, akik itt ülnek, azok mind részt vesznek a bűnmegelőzésben, a felderítésben és sokat tesznek, hogy jobb legyen a közbiztonság: – Azt látom, az igazán jó minőségű közbiztonság lassan megvalósulni látszik az illetékességi területen. Természetesen a rendőrség még mindig sokat tehet ehhez hozzá. Pont akik itt ülnek, azok segíthetnek a nagyobb közösségekbe eljuttatni a bűnmegelőzési információkat. A rendőrség nem akarja kisajátítani a jó eredményeket, ez mindannyiunk közös érdeke és sikere. Nagyon bízom benne, ezt a statisztikák is igazolják majd. Őszinte tisztelettel köszönöm nem csak a polgárőrség és a társszervek, hanem az önkormányzatoknak, vagy az egyházaknak segítségét is.

A közbiztonsági fórum vezetése, balról Balázs Péter dandártábornok, a pálhalmai bv-intézet parancsnoka, Nagy Zoltán ezredes, dunaújvárosi rendőrkapitány, dr. Varga Péter dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány és dr. Kovács Péter, a dunaújvárosi járási hivatal vezetője.

Majd rátért arra, július elsejétől a kapitányság illetékességi területéből Ercsi és Ráckeresztúr átkerült Gárdonyhoz. – Többször kérdezik, ezért elmondom most is, ez a mi életünkben nem hozott változást, csak a rendőrőrs feladatarányos létszáma került át a másik kapitánysághoz. Nem lettünk kevesebben.

Dr. Varga Péter dandártábornok, megyei főkapitány ehhez hozzáfűzte, nem hiszi, hogy a két településen bárki is észrevette volna a változást.

– Tudjuk Ercsiben milyen bűnügyi leterheltség volt korábban, ami az utóbbi másfél évben harmadára esett vissza – tette hozzá, majd beszélt a nyári fesztiválokról is, amelyek szintén nagy munkát adtak. Örömmel mondta, hogy a Dunaújvárosban rendezett Rockmaraton mindenféle probléma nélkül lezajlott. Az OZORA fesztiválon száz büntetőeljárást indítottak kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt és sok terjesztőt fogtak. Elmondta, hogy a megyében 2003 óta folyamatosan csökkent a közlekedési balesetek száma, most viszont november elején kilenc százalékos emelkedésnél tartanak.

Az előadó, Osváth Péter alezredes, a bűnmegelőzési alosztály vezetője. Fotó: Zsedrovits Enikő

Dr. Varga Péter nagyon keménynek nevezte a migrációs válság Fejért érintő időszakát, mind a végrehajtó, mind a vezető állomány számára, úgy, hogy a megyei csapatszázad a déli határon teljesített szolgálatot. Külön kiemelte a bicskei vasútállomáson történteket, amikor a menekültek nem voltak hajlandók leszállni a szerelvényről: – Amikor az M1-es autópályán indult el kétszáz ember Hegyeshalom felé, az nagyon kényes szituáció volt. Én is mellettük gyalogoltam, tíz kilométer után sikerült rábeszélni őket, hogy térjenek le a sztrádáról.

Majd Osváth Péter alosztályvezető tartott bűnmegelőzési előadást a jelenlévőknek, akiktől azt kérte, az itt elhangzottakat tolmácsolják lakókörnyezetükben is.

A végén pedig mindenki elmondhatta észrevételét, végül kötetlen beszélgetéssel zárult a fórum.

Csányi Kálmán Pusztaszabolcs polgármestere

Böttger Antal református lelkész

Baltási Nándor katolikus esperes

– Szeretném, ha a rendőrség is segítené a közúttal zajló tárgyalásainkat a táblák kihelyezéséről, mert van, hogy ez nehézkes. A másik: a városhatártól Besnyő irányába ötven kilométer lenne a sebességhatár, hogy a külterületekhez biztonságosan eljussanak a gyalogosok.

– A Magyar út és Petőfi utca kereszteződésében lévő lámpás kereszteződésben éjszaka elég lenne a sárga villogó beállítása. A Pince soron a gyalogosok az úttesten közlekedtek, mert a sövény nem volt levágva a kertekben, mert a sövény nem volt levágva.

– A pusztaszabolcsi templomot elkerülő két útnál nem egyszer fordul elő, hogy szemből hajtanak be, mert nem egyértelmű a táblázás, és nem negyvennel. Ezek életveszélyes helyzeteket teremtenek, mert a templomot csak gyalog lehet megközelíteni.

 

Főkapitányi elismerés a Hírlapnak

– Az újvárosi kapitányság területén az év első három hónapjában több baleset, köztük halálosak is történtek. Ekkor komoly szakmai és figyelemfelhívó kampányba kezdtünk, s itt szeretném megköszönni a helyi médiának, közte a Dunaújvárosi Hírlapnak és internetes felületének, a duol.hu-nak azt a munkát és segítséget, amit ennek érdekében végzett. Hétről hétre, akár több, szakmailag is tökéletesen helytálló cikkben foglalkoztak a témával. Ez el is érte a célját, mert csökkenő tendenciát mutatnak az adatok. Ez egy kiemelkedő és példaértékű kapcsolat. Mindenhol el is mondom, hogy ilyen együttműködés nagyon kevés helyen van az országban, mint Dunaújvárosban a rendőrség és a helyi média között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!