Hírek

2013.03.19. 19:04

Az Év Orvosa dr. Tussai Gábor, Az Év Ápolója Tulvan Enikő lett

Dunaújváros - Több mint tizenkétezer szavazat érkezett a hónap orvosa-ápolója pályázat során lapunkhoz nyomtatott szavazólapon, illetve interneten olvasóinktól, akik végül megválasztották az év orvosát és ápolóját is, mondta a díjátadón Elekes András főszerkesztő.

Pekarek János

Végetért több mint egy esztendős, olvasóinkkal közös akciónk, amely az Emberséggel az egészségért címet viselte, s amelyben gyógyítóinknak próbáltuk kifejezni közös hálánkat. Pénz nélkül, természetesen, pusztán azzal, hogy a munkájukat kiemelkedő szakértelemmel és emberséggel végző orvosok, ápolók, asszisztensek nevét ismertté tesszük a nyilvánosság előtt. Igaz ugyan, hogy a gyógyító hivatáshoz nem értünk, de az egészségügyi munka eredménye egészen nyilvánvaló még a hozzánk hasonló képzetlen egyének számára is. Ez az eredmény pedig az egészséges, gyógyult ember! Olvasói pályázatunk havonta jelentkezett, első ízben februárban lehetett szavazni, értelemszerűen az előző hónap, a január legjobb orvosára és ápolójára vagy asszisztensére. Így ment ez tovább minden hónapban, míg végül februárban megejtettük a szavazást Az Év Orvosáról és Az Év Ápolójáról, azok között, akik már rendelkeztek a hónap orvosa vagy ápolója címmel. Hadd közöljük most még egyszer, utoljára a szavazásokon nyertesek névsorát A Hónap Orvosairól, illetve Ápolóiról!

Íme, időrendi sorrendben: Dr. Birkás Gábor, a Szent Pantaleon kórház belgyógyásza, Spitz Éva, a kórház sürgősségi betegellátó osztályának ápolója, dr. Tussai Gábor, a kórház sebész főorvosa, Tulvan Enikő, a rendelőintézet szájsebészetének asszisztense, dr. Pálházi Gábor, nagykarácsonyi háziorvos, Pálházi Gáborné, a nagykarácsonyi háziorvos felesége és asszisztense, dr. Palaczk Ilona, dunaújvárosi háziorvos, Siroky Ilona, az asszisztense, dr. Kemény Ildikó, dunaújvárosi háziorvos (Palaczk Ilona lánya), Tóthné Kálmán Márta, az asszisztense, dr. Táborosi Éva, dunaújvárosi háziorvos, Birkás Andrea, a kórház belgyószatának ápolónője, dr. Tischner Magdolna, a kórház radiológiájának orvosa, Bényei Olga, a kórház kardiológiájának ápolója, dr. Zseli József, nagyvenyimi háziorvos, Molnár Józsefné, az asszisztense, dr. Lovász Zita, nagyvenyimi fogorvos, Boda Józsefné, az asszisztense, dr. Radványi Rezső, dunaújvárosi háziorvos, Frohmann Orsolya, dunaújvárosi háziorvosi asszisztens, dr. Szabó Ignác, dunaújvárosi háziorvos, Konrád Ágnes, az asszisztense, dr. Szuhai István Zsolt, dunaújvárosi háziorvos, Forrai Lászlóné, a kórház ortopédiájának ápolója.

Mivel nagy nehézségeket okozott, hogy a rendkívül elfoglalt (túlterhelt) orvosokat és ápolókat, asszisztenseket egyetlen időpontban egy közös helyszínre hívjuk meg, két ünnepséget is szerveztünk: az elsőt a kórház főorvosi értekezletére, a másikat a Campus Étteremben. Még így is volt öt orvos és két ápoló, aki nem tudott eljönni a díjátadóra, elfoglaltságai miatt. Nekik külön juttatjuk el az oklevelet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!