Hírek

2017.06.30. 15:59

Az öröm a munka értelmével kezdődik

Egy hölgy áll a színpadon becsukott szemmel. Meghatottan, de mosolyogva. Boldog, hogy megérte ezt a pillanatot.

L. Mészáros Irma

Nagy adomány ez a Jóistentől - mondja Gál Gyuláné nyugdíjas tanár, miután a dunaföldvári művelődési központban tartott pedagógusnapi ünnepségen átvette az arany díszoklevelet.

A dunaföldvári Beszédes József Általános Iskola egykori magyar nyelv és irodalom szakos tanára 1967-től 1999-ig, nyugdíjazásáig ebben az intézményben tanított. Az ünnepségen a város pedagógusai tapsoltak neki, köztük jó néhányan olyanok, akiknek tanára, osztályfőnöke volt.

Jó volt látni tanítványaimat: Balogh Andit, Gál Gabit, Sztanó Marikát, Zsebeházy Ágit, Gallai Zsuzsit, Simon Ildit, Rabóczki Ildikót, Sűrű Anit - és sorolja tovább a neveket, akik az ő keze alatt nőttek fel az iskolában. A széksorokban ott ültek az egykori kollégák is, akikkel egy munkaközösségben dolgozott, s akikkel a mai napig szívből örülnek egymásnak.

Gál Gyulánéval életútjáról, a pedagógushivatásról beszélgetünk, s a családról, mert ezek szorosan összekapcsolódnak.

Érdekes az 1960-ban a dunaföldvári gimnáziumban érettségizett Vadász Adrienne pályaválasztása. Tulajdonképpen szülei gondolták úgy, hogy menjen óvónőnek. Egyszerű, ma már gyakorlatiasnak tűnő okból. A fiatal lány udvarlója szakvizsgájára készülő orvos volt, s úgy gondolták, amíg a fiú nem végez, menjen el a lányuk az akkor felsőfokúvá váló, kétéves óvónőképző főiskolára, Kecskemétre. S mire az udvarló végez, neki is lesz egy megfelelő kenyérkereső foglalkozása - hallom a szülői magyarázatot. Aztán az élet másként döntött. Más fiút, Gál Gyulát terelte a sors az életébe, de a kecskeméti főiskola szép két év volt. Remek tanárokkal - köztük volt Pozsgay Imre -, akik rendkívül sokat követeltek, de úgy szerették őket, mint a saját gyerekeiket. Nemcsak az volt a fontos, hogy az ének vagy rajz módszertanát megtanítsák, hanem az emberi kapcsolat is - emlékezik. 1962-ben már férjes asszonyként Monoron kezdett az óvodában. Nagyon szerette. Hamarosan megbízott vezető lett. Aztán megint egy véletlen. Vagy valami más. Az általános iskola igazgatója megkérte, helyettesítse az egyik tanárt. Szerencsés voltam - meséli -, szigorú, de rendkívül emberséges, gyerekszerető igazgatóm volt, s az idősebb kollégák is segítőkészek, az apró pedagógiai fogásokat továbbadták.

A földvári többgenerációs, hagyományos értékeket valló családban felnőtt lányt szülei indították az óvónőképzőbe, szeretett férje édesapja pedig a következő állomásra: az új helyzetben azt ajánlotta az akkor már kisgyermekes Adikának, menjen haza két hétre Dunaföldvárra, s készüljön fel a főiskolára. A gimnáziumban jó magyartanáraim voltak, Mándi Gyula, Csákvári József, Deák Árpád - így elég volt ez az idő a sikeres felvételi vizsgához. Kecskemét a gondtalan diákélet időszaka volt - tanulással, színházzal, koncertekkel, mindazzal az értékkel, amit egy nagyobb város adni tudott a hatvanas években. Az 1965-ben kezdett szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola diplomájáért keményen meg kellett küzdenie: váltott műszakban tanított az iskolában, nevelte óvodás kisgyermekét, konzultációkra és vizsgázni járt Szegedre. Sokat köszönhet férjének és családjának.

Amikor édesapja megbetegedett, ismét a férje szülei, akik Monoron tekintélyes kékfestők voltak és hat gyermeket neveltek, ösztökélték: édesanyád nem maradhat egyedül. Emlékezés közben potyognak a tanárnő könnyei. Elém idézi jóképű, hófehér egyenruhás, folyamőrtiszt édesapját, aki a háború alatt Németországba kísérte a folyamőrség vagyonát, majd haza is hozta; aki azért nem fogadta el a néphadseregbe átvétel lehetőségét, mert korábbi esküjét nem akarta megmásítani. Így beállt nagyapja kékfestő műhelyébe inasnak.

Szülei sokat dolgoztak a műhelyben, a földeken. Jómódban éltek, de mindenkinek tennie is kellett a dolgát. Kislányként iskola után vitte ki a két kannában a vizet a szőlőbe. A Duna utcai otthon légkörében megtapasztalt értékek végigkísérik saját életét is.

Amikor életfelfogására kérdezek rá, a tanárnő elővesz egy régi vonalas füzetet. Megsárgult lapjain nagyon szép írásképpel idézetek olvashatók, amelyeket diákkorától gyűjt. Rámutat egyre, de fejből mondja Benedek István szavait: „Az öröm a munka értelmével kezdődik, az összetartozással folytatódik, és az otthon-találással válik teljessé.” Mindjárt meg is magyarázza: megosztani az életet a munka és a magánélet között. Fontos, hogy feltöltve legyek, otthonról úgy induljak munkába, és onnan élménnyel haza. Jót főzni, a vasalt inget a férjre adni, a gyerekeket úgy elengedni, hogy látszódjék rajtuk, nem a szél vitte őket keresztül a szobán. Amikor beléptem az iskola kapuján, csak a munkámra figyeltem. A legrosszabb gyerek is az én gyermekem volt. Lehet, hogy rossz tanuló, de nagyszerűen tudott táborozáskor tüzet rakni, vagy nyársat hegyezni, gyorsan futni vagy szépen énekelni. Lehet, hogy nem lett főmérnök vagy főbíró, de a lényeg: milyen édesapa, édesanya lett, s hogy a maximumot nyújtsa ott, ahová állította az élet. Ez adja az igazi örömöt.

Gál Gyuláné elégedett embernek vallja magát. - Bár voltak nehézségek, a Jóisten megadta, hogy van az életemnek folytatása, s nem kell lehajtanom a fejem, ha a gyerekeim szóba kerülnek - mondja. Boldog, hogy gyermekei családjában szeretik egymást, és mindannyian komolyan, elhivatottan végzik munkájukat. Büszke legnagyobb unokájára, aki gyengébb társát korrepetálja, vagy már diákként informatikát tanít, de a kisebbek sikereire is. Fia, aki Körmenden ügyvéd és lánya, aki a Dunaferr iskola tanára, természetesen eljöttek édesanyjuk szép ünnepi eseményére.

Gál Gyuláné tehát továbbadta családszemléletét, de a pedagóguspálya szeretetét is. Lánya szinte beleszületett ebbe a világba, meséli, többször vitte magával az iskolába, így hozzászokott a gyerekekhez. Jó kapcsolattartó képessége van, szeret tanítani. Mint ahogy édesanyja is szeretett. Móricz Zsigmond szavaival vallja, nincs annál nagyobb öröm, mint valakit megtanítani valamire, amit nem tud. S mi volt a legnehezebb a pályáján? Megfelelni a pillanatnyi helyzetnek, amibe az ember belekerült - kapom a frappáns választ.

Gál Gyuláné bár egyedül él, nyugdíjasként sem tétlenkedik. Most éppen újra Jókait olvas. Mindjárt mond is egy szép gondolatot a legutóbbi könyvből. De abban is nagy örömét leli, hogy családtörténetként anekdotákat rögzít írásban az egykori nagycsalád tagjairól. Hogy élők maradjanak a gyerekeinek, unokáinak, leendő dédunokáinak, mert a családi gyökerek fontosak és meghatározóak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!