Hírek

2015.11.15. 14:27

Bállal gyűjtöttek, az óvodai hintákra

Daruszentmiklós - Tizennégy éve szokás Daruszentmiklóson a település legkisebb csoportjának támogatása.

Horváth László

A daruszentmiklósiak mindig mernek álmodni, és partnereket is találnak elképzeléseikhez. Legutóbb, pénteken azt vették a fejükbe, hogy Márton napjának idején – a hagyományos óvodabálon – minél többen részt vesznek a rendezvényen. Elérték, amit akartak: a település lakói közül több mint százan gyűltek össze a kitűzött nemes célokért. A bálon beszélgettünk Hajdu Annamária óvodavezetővel:

A daruszentmiklósi óvodabálon a Vackor csoport adott műsort pénteken. A képen középen Csajági Benjámin forgatja párját. Fotó: Horváth László

– A Daruszentmiklósi Szederinda Óvodába két csoportjában harminchárom gyerekkel foglalkozunk. 2001-óta minden évben Márton napjához közel tartjuk jótékonysági bálunkat, amelynek sikerességéről, a kezdeti szerény támogatások után, mára hosszú listát írhatnánk. Sosem aprózzuk el az adományokat, így a bál bevételéből jutott az intézményünk udvarára homokozó, vár és még sok fejlesztő játék. Ezúttal egy nagy hintát szeretnénk, amelyhez a tavalyi jótékonykodás eredményét is fel tudjuk használni. Volt olyan rendezvényünk, amikor százhatvan résztvevőt is számolhattunk. Ebből is látszik milyen nagy az összefogás Daruszentmiklóson, ha a gyerekekről van szó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!