Barabás Virág kicsit jobban van

Barabás Virág friss önbizalommal mosolyog a világba: így is üdvözöl, egy rövid intéssel, és szemlátomást könnyebben mozog, kommunikál, könnyebb számára az élet.

Következésképpen édesanyjának is könnyebb. Abba már bele se gondolok, hogy leginkább egy nagy mackóra hasonlító édesapja szíve mennyivel könnyebbedhet meg ilyenkor...

Emlékeznek Virágra?

Ő az a daruszentmiklósi lány, aki (februárban lesz két éve) egy este szén-monoxid-mérgezést kapott a fürdőszobában, elájult, elesett, beverte a tarkóját, azóta (majdnem!) néma és mozdulatlan. Szavát szülei értik. Csak ül és néz.

Néz - de hogy...

Egy mondatot megér az a „majdnem". Az, hogy Virág ma feleannyi idő alatt tudja megigazítani (egyébként roppant csinos) szemüvegét, mint akár csak egy hónappal ezelőtt, már sokat jelent!

Barabás Virág daruszentmiklósi otthonában, hatásos változások után, varázsos mosolyával Fotó: Zsedrovits Enikő

Virág a fatális baleset óta eltelt két esztendőben elég sok, rehabilitációval foglalkozó állami intézményt végigjárt. Kemény munkával töltötte ezekben az időt, sok orvos, ápoló, gyógytornász és más szakember foglalkozott vele, értek is el haladást a kisagya jelentős részét ért zúzódások után. Így, amikor mi megismertük őt és szüleit, már nem volt teljesen mozdulatlan és néma. De: majdnem.

A család az interneten több olyan magánklinikát is felderített, amely ilyen rehabilitációt folytat - jobb körülmények között, mint az állami intézmények, de nagyon drágán.

Tavaly nyáron már egy hetet eltöltöttek azon a soproni klinikán, ahol most is jártak, akkor a daruszentmiklósi önkormányzat támogatásával. Szinte ugrásszerű volt a fejlődés az akkori látogatás következtében, igaz, hogy ilyen kezeléseknek csak öt-hat hetenként szabad alávetni a gyereket, azaz (pardon!) az ifjú hölgyet.

De szép is lenne, ha Barabás Virág és édesanyja legalább hathetente el tudna utazni Sopronba vagy Szegedre, ahol egy másik, hasonló (de csak hasonló!) ilyen rehabilitációs magánklinika működik!

Most, hogy a decemberi cikkünk óta összegyűlt magánadományokból, gyűjtésekből, vállalkozói támogatásokból összejött annyi pénz, amihez már csak" az utazás és az élelmezés költségeit kellett hozzátennie a családnak, tehát: visszatérhettek Sopronba, és átestek az egy heti, Virágnak roppant kemény munkát jelentő kezeléseken, még az én számomra is szemmel láthatóvá vált a szinte hihetetlen mértékű javulás!

Az, hogy a lány korábban is egyedül tudott ülni a kanapén, meg most is, látszólag nem jelent változást. No, de: ülni nagyon sokféleképpen lehet, és ha nekem, aki egyáltalán nem vagyok szakember, első pillantásra föltűnik, hogy Virág izomtónusa, tartása, fittsége összehasonlíthatatlanul jobb, mint egy hónappal ezelőtt volt, akkor ennél többet talán nem is kell mondani ezekről a kezelésekről.

Az internet egyik közösségi oldalán látni fényképeket arról, hogy Virág miféle szárazúszó" gyakorlatokat végzett órákon át: csak tessék, tessék, csak folyvást, csak folyvást, próbálják ki önök is - és akkor megtudják majd, milyen szintű és mértékű elszántságra van szüksége ennek a félig béna, tizenhét éves lánynak ahhoz, hogy ezeket a kínzásnak is bízvást beváló gyakorlatokat végezze, látszólag vég nélkül!

Persze, dehogyis vég nélkül. Hiszen most is vége lett ennek az egy hétnek. Haza kellett jönni, és ez jó volt, hiányzott az apa, a megszokott szoba, a macska, a hazai ízek.

Kellett egy kis pihenés is.

Ám Barabáséknak fogalmuk sincs, Virág mikor vehet részt ismét ilyen intenzív rehabilitációs kezelésen.

Egy ilyen egyhetes kiruccanás (úti és élelmi költségek nélkül) kétszáztízezer forint.

Az új évben több kisebb-nagyobb adomány futott be a család számlájára (voltak, akik postán, voltak, akik borítékban küldtek pár ezer forintot: ezek most is ott vannak félretéve Barabásék konyhájában, a hűtő tetején, tartalékolva a szent célra: Virág gyógyítására) - de még nagyon messze vannak attól, hogy újra útnak induljanak.

Minden forintot külön és szívből köszönnek a támogatóiknak - akiket nem említenek külön, nehogy valaki esetleg úgy találja, hogy nem hangsúlyozták szerepét eléggé.

És Barabásék nem kérnek, csak köszönnek, de azt nagyon! Nem kérik, hogy nekik küldjenek pénzt.

Nekik az lenne a legjobb, ha valaki, valakik befizetnék lányukat pár hét múlva egy rehabilitációs kezelésre.

S küldhetnének a jótevőnek egy igazi Virág-mosolyt!

SZERINTEM

Sokan kérdezik, hogy miért támogatjuk (cikkekkel, mert tőlünk ez telik) ezt vagy azt az embert - és miért nem támogatjuk a többit?

Miért támogatunk egyeseket, ha mindenkit (tudjuk) nem vagyunk képesek?

Való igaz: sokan vannak, akik támogatásra szorulnának - és az is igaz, hogy mi (és mások) nem vagyunk képesek mindenkit segíteni, akár csak kicsit.

A kérdés tehát helyes és logikus.

Keresek egy önként jelentkezőt, aki helyettem elmegy a rászorulókhoz, végighallgatja őket, felméri helyzetüket - majd utána rezzenéstelen arccal, szigorúan azt mondja: nem!

Keresek ilyet. Nem találok.