Hírek

2015.07.26. 14:57

A vak Jovány Barbara számára jön a teljes önállóság, új lakással, barátokkal

Dunaújváros - Huszonhat évesen élete nagy változása előtt áll a vak Jovány Barbara. Hamarosan teljesen önálló lesz!

Pekarek János

Két boldog élőlényt láthatnak a cikkhez tartozó képen. Egyikük, a kutya boldogságán aligha csodálkozhatunk, hiszen annak elég annyi, hogy van legalább egyvalaki, aki szereti.

A másik, a termetre kicsi, lélekre nagy, huszonhat esztendős leány, Jovány Barbara boldogsága viszont jóval összetettebb kérdés. Ő az a hétéves kora óta vak lány, akit azóta sem kerültek el a súlyos betegségek, a sanyarú sors. A közelmúltban például meghalt nagymamája is, aki rég halott édesanyja után a legközelebbi szerető rokona volt. Legutóbb akkor írtunk Barbaráról, amikor a nagymamájától örökölt lakás felújítását tervezgette, hogy teljesen és minden tekintetben önálló életbe kezdjen, elköltözve mai, féltestvérével közös lakásából.

Ehhez fel kell újítani az L-épületekbeli lakást. Aminek érdekében korábbi tanítója, a Dózsa-iskolaban tanító Husztiné Pákozdi Gabriella jótékonysági koncertet rendezett a Bartók Kamaraszínházban: több mint hétszázezer forint gyűlt össze. Sokan berendezési tárgyakat is felajánlottak.

Jovány Barbara és hűséges társa, Happy, a hatéves labrador. Sokat kell tanulniuk
Fotó: Zsedrovits Enikő

Ez azonban kevés volt a felajánlott célra. Ekkor jelentette be Cserna Gábor, Dunaújváros polgármestere, hogy a DVG Zrt. közreműködésével a város befejezi Barbara lakásának felújítását. Jelenleg a munka előkészítése zajlik.

Mi azt kérdeztük Barbarától, hogy érzi magát egy ekkora váltás előtt? Hogyan készül a teljesen önálló életre?

A Dózsa-II. városrészben találkoztunk, annál a háznál, amelyben lakik. Ez a környék az ő bázisa. Több üzletben is barátai dolgoznak, akik sok mindenben támogatják őt. A trafikban és a számítógépes boltban nem csak a bevásárlásaiban, hanem még a mobiltelefonálásban is segítik őt. Mint korábban megírtuk, a Fészek és a Campus éttermekből szállítják neki az ebédet, az egyikből hétköznap, a másikból hét végén jön az ennivaló. Barbara azt mondja, lévén kisétkű, a bőséges és nagyon finom ebédekből marad neki vacsorára-reggelire is.

Vakvezető kutyájával, a hatéves nőstény labradorral, Happyvel rendszerint a lakóháza mögötti játszótéren tanyáznak. Ezt a vidéket mindketten: kutya és gazdája is nagyon jól ismerik: megtanulták a járást a Dózsa-iskoláig, a távolsági busz megállójáig is. Hiszen Barbara (a nyári vakáción kívül) gyakran jár Pestre, a Vakok Intézetébe, ahol valóságos kis műtárgyakat készít, használt harisnyákból, kerámiákból.

Ha majd elkészül újlakása, akkor más problémákkal szembesül Barbara. Új barátokra kell szert tennie új lakása környékén. Meg kell tanulnia és kutyájának is meg kell tanítania a közlekedést.

- Várom az önállóságot, de kicsit félek is tőle! - mondja Barbara.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!