Balogh Máté elvitte a lehető legnagyobb díjat a zeneszerzőversenyen

2015. október 31., 07:58 szerző: Balla Tibor fotós: Ady Géza
komment
A húszas éveinek közepén járó Balogh Máté elindult az Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzőversenyén, és mindkét művével elvitte a lehető legnagyobb díjat, ráadásnak még három különdíjat is bezsebelt. Beszélgettünk.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

–- Általános iskolában, a felső tagozatban már annyira érdekelt ez a dolog, hogy ha majd nagy leszek, ez szeretnék lenni. Azelőtt is írogattam zenét, főleg apukám hatására.

–- Mindig zeneszerző akartál lenni?

–- Épp ez volt a konfliktusom apukámmal, mert mikor mondtam, hogy zeneszerző szeretnék lenni, akkor ő azt mondta, hogy abból nem lehet megélni, találjak ki valami mást. A Pécsi Művészeti Szakközépiskolában Győrffy tanár úr – akihez a szüleim is jártak is mindig azt mondta, hogy tanuljak meg valamilyen másik szakmát is. Lehet, hogy kapok egy tanári állást valahol, de nem valószínű, mert van mondjuk száz zeneszerző, és összesen három hely Magyarországon, ahol zeneszerzést lehet tanítani.

A fiatal dunaújvárosi zeneszerző, Balogh Máté inkább koncertzenéket ír az örökkévalóságnak
Fotó: Ady Géza

–- Nem tudtak eltántorítani?

–- Felvételiztem a Zeneakadémiára, mert még mindig zeneszerző akartam lenni. Ott már elvállaltam olyan feladatokat, amikből pénzem is lett. Nagyon tipikus dolog, hogy zeneszerzők színházaknak írnak zenét. Én írtam a Pesti Színháznak, nagyon sokat írtam a Színművészeti Egyetemen, az Ódry Színpadnak, és ebből azért lett pénzem. Persze komolyan vettem a zeneszerzést, és olyan dolgokkal is foglalkoztam, ami nem alkalmazott zeneszerzés. Olyan munkáim is voltak, amik avantgard zenék, amiknek ugyanaz a funkciójuk, mint az előző századokban mondjuk Bartóknak. Ez koncertre szánt zene, amiért a zeneszerző nem kap pénzt, de valamiért érdekli, vagy szeretne csatlakozni valahogy a nyugati zenetörténethez, újító akar lenni. Ezekért is kezdtem állami támogatást kapni. Ez egy nagy dolog volt. Nincs életpálya modell, hogy egy zeneszerző hogyan él, de ezek azért hozzásegítettek ahhoz, hogy kaptam a megrendeléseket, szóval elkezdett ez beindulni és utána ez lett a fő profilom. Volt egy pont néhány éve, amikor megtehettem azt, hogy otthagytam az alkalmazott zeneszerzői pályát. Abból is lehet nagyot csinálni, de azt hiszem, hogy nem az én személyiségemnek való. Csinálok egy munkát, dolgoztam két hétig, és azt mondja a rendező, ez nem tetszik, húzzuk ki. Mindig konfliktusba kerültem magammal, nagyon rosszul esett. Mindig megcsináltam, de nagyon örültem, amikor megtehettem azt, hogy ezekről lemondjak.

–- A zenész szülők előnyt jelentettek?

–- Nagyon meghatározó volt. Apukám zenekarra írt át zenéket, de ki is talált zenéket, koncertzenéket is írt. Nagyon magas szellemi munkát végzett. Ezt láttam. Nyilván odaültem a számítógéphez mellé, ő megtanította nekem a kottaszerkesztő programot. Sok időt szánt erre. Talán hatodikban odaültetett maga mellé, és mutatott egy Beethoven nagyzenekari partitúrát. Nagyon bonyolult dolog, az összes szólam benne van egy zenekari anyagban, azt olvasni nagyon nehéz dolog. A Zeneakadémián külön tanítják a partitúraolvasást, és ő már akkor elkezdte nekem ezt magyarázni. Szisztematikusan magyarázta, hogy Beethoven hogyan írt zenét, hogyan hangszerelt. Ő volt az első, aki kijavította a munkáimat. Én nagyon nagy előnnyel indultam ebből a szempontból. Ez tizenkét-tizenhárom évesen volt, akkor én már nem tudtam elképzelni, hogy mással foglalkozzak.

–- Hangszer nem is volt?

–- Apukám zenekarában mindenféle fúvós hangszereken játszottam. Anyukám zongoratanár, adott órákat, megtanultam jól zongorázni. Ahhoz hogy valaki zeneszerző legyen nagyon jól kell zongorázni.

–- A véleményüket kikéred?

–- Érdekel, persze. Nagyon sok mindenben egyetértünk. Talán ők is megtanultak ebben tájékozódni. Sokszor, ha mesélek apukámnak egy ötletemről, akkor azt mondja, hogy pont ő is ezt találta ki.

–- Miből él egy kortárs zeneszerző?

–- Tavalyelőtt diplomáztam, és most abból élek, hogy a Zeneakadémián tanítok partitúra olvasást, kortárs zenét, hangszerelést a zeneszerzőknek. Doctorandusz képzésre is járok, ami ösztöndíjjal jár. Ez a PHD-nek megfelelő, de a zenészeknél DLA-nak hívják, Doctor of Liberal Art, tulajdonképpen a filozófia és a szabad művészetek doktora. Mindenféle állami ösztöndíjakat is kapok pályázati úton.

–- Ez óriási! Épp, hogy végeztél, már tanítasz is...

–- Igen, ez egy óriási dolog volt, óriási szerencse. Jókor voltam jó helyen.

–- Vagy ilyen szerény vagy.

–- Nem. Szerintem ennyi. Valaki éppen akkor ment nyugdíjba, ezek az órák felszabadultak, és én pont akkor végeztem.

–- Mi a zeneszerzés Oscar-díja? Hová lehet eljutni?

–- Nincs ilyen cél. Vannak olyan európai fórumok, amik Hollywoodnak megfelelőek, például Darmstadt, vagy Ostrava, ezek nyári fesztiválok. Mindig megvan a hierarchia, hogy melyik fesztivál a jobb, és ebben lehet előre törni. De ez csak a szakmai sík. Fontos, hogy az ember a saját munkájával jut valahova, ami érdekli. Akik ilyen mély szellemi dolgokkal foglalkoznak, azoknak az a cél, hogy létrehozzák „A” művet. Nekem sokkal fontosabb, hogy a darabjaim jók legyenek, mint hogy mit érnek el. Nem is lehet versenyként felfogni a művészetet.

–- De most egy versenyen indultál, és nyertél.

–- Igen. Azért volt fontos, hogy elinduljak ezen a versenyen, mert nincs lehetősége egy fiatal zeneszerzőnek arra, hogy egy nagy zenekar, sok zenész bemutassa a darabját. Nagyon sok idő és egy csomó pénz kell hozzá. Nincs lehetőség nagyon sok hangszerre írni. Ezért írnak ki ilyen zeneszerzői versenyeket. Mindenkinek kell írnia egy hatalmas zenekari darabot, de tényleg a lehető legnagyobbat, mondjuk úgy nyolcvan zenészre. Van egy neves zsűri, ők kiválasztják azt a négyet, amit eljátszik a zenekar. Azután azt is eldöntik, hogy kié a legjobb darab. Én írtam egy nagyzenekari darabot, egyszerre öt zenekar van a színpadon, és egymásnak válaszolgatnak. Körülbelül egyéves munkám fekszik benne, de nem érdekelt, amikor már megcsináltam, hogy megnyeri-e, vagy nem, mert már kész volt. Én már megtettem, amit kellett. Ez volt a nagyzenekari kategória. Itt második lettem úgy, hogy nem adtak ki első helyet. A másik darabom címe Melodiemusik, tehát dallamzene, tulajdonképpen egy variáció sorozat egy Bartók témára. Ezzel nyertem meg a kamarazenei kategóriát. De igazából a fontos az volt, hogy elhangzottak ezek a művek, van róla felvételem, belekerült az örökkévalóságba. Egy ilyen versenyen nagyon sok különdíj van. Egy kiadó kiadja a darabot, meg lehet vásárolni a kottaboltban, vagy egy zenei alapítvány menedzselni a fiatal zeneszerzőket, bemutatja fesztiválokon. Ezeket a különdíjakat is én nyertem. Meg az Óbudai Danubia Zenekar rendelt egy darabot. Szóval ezek azok, amikért izgul az ember ilyenkor. Aki ezt megkapja, a pályáján előrébb lép, tulajdonképpen létezik, mint zeneszerző. Én nagyon fiatal vagyok, sose adták még ki darabomat kereskedelmi forgalomban. Ez olyan, mintha egy fiatal költőnek kiadnák a verseit. Egy kicsit rosszul is éreztem magam, hogy ezeket mind én kaptam meg. Nyolc zeneszerzőből egy örült, és hét meg szomorkodott. Ezeket a különdíjakat azért el szokták osztani, hogy mindenkinek jusson valami.

- Itt is lehet egy szoba sarkában zenét írni, muszáj ehhez Pestre menni?

–- Persze, itt is lehet. A zeneszerző egyik legfontosabb fegyvere az előadó. Ha nem épít ki maga körül egy előadói gárdát, akkor nem működik a dolog. A zeneakadémia nagyon alkalmas erre. Megyek a folyosón, ott van több száz fiatal zenész, mindenki a legjobb, és ott kialakíthat az ember fontos barátságokat.

–- Dunaújvárosból soha nem kerestek meg?

–- Innen most, veled beszélgetünk először zeneszerzésről.

–- Nem bánt?

–- Már nem.

Balla Tibor

2015. október 31., 07:58 szerző: Balla Tibor fotós: Ady Géza

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...