Hírek

2014.10.29. 18:25

Az új adócsomag 100 milliárd forint feletti bevételt jelenthet

Könnyítést, kedvezményeket és komoly emelést is tartalmaz a kormány új adócsomagja.

MTI

Mint arra számítani lehetett, az önkormányzati választások után nem sokkal a kormány előállt a jövő évi költségvetés bevételi oldalát erősítő új adótervekkel. A szakértők már számoltak: az új adócsomag összesen 100 milliárd forint feletti bevételt jelenthet az államkaszának.

A százmilliárdos torta legnagyobb szeletét a kereskedelmi szektor fizetheti. A jelenlegi 0,1 százalékos élelmiszerbiztonsági felügyeleti díjat sávos rendszerben tervezi emelni a kormány. Azaz: a kisebb, 500 millió forintnál kevesebb éves forgalmat bonyolító üzletek mentességet kapnának, míg 50 milliárd forintos forgalomig maradna a jelenlegi teher, a további sávba tartozó üzletláncok 1-6 százaléknyi felügyeleti díjat fizethetnek. Az előzetes számítások szerint csak ebből 30 milliárd forint folyhat be. Az adózóna.hu gyűjtése szerint így drágulnak a cafetéria juttatások: Ezeknél a közteher alapja a juttatás értékének 1,53-szorosa lesz. Ennek következtében a béren kívüli juttatások után 51,17 százalék közterhet kell fizetni, a munkáltató által szabályozott módon béren kívüli juttatásnak nem minősülő juttatások (például cégtelefon magáncélú használata, kifizető által vállalt biztosítási díj, reprezentáció) esetében pedig 65,79 százalék lesz a közteher. Az utóbbi mértékű teher rakódik a béren kívüli juttatás évi 450 ezer forintos keretösszeget meghaladó részére is.

Jövőre keményen drágul a szesz is! Mint arról már a múlt héten beszámoltunk 1,2-5 százalékos alkoholtartalom esetén, az adó mértéke literenként 20 forint, 5-15 százalék között literenként 100 forint. Ha az alkoholtartalom 15 térfogatszázaléknál nagyobb, de a 25 térfogatszázalékot nem éri el, akkor 300 forint lesz az adó literenként, ha 25-35 százalék között 500 forint/liter lesz az adó. Viszont a 35 térfogatszázaléknál nagyobb alkoholtartamú, de a 45 térfogatszázalékot meg nem haladó alkoholtartalmú italok esetén 700 forint a literenkénti adó. A 45 százaléknál nagyobb alkoholtartalom esetén pedig 900 forint az adó literenként. Drágulnak tehát a tömények, kivéve a minősített gyógynövényes italokat, illetve a pálinkákat.

Változik a házi pálinkafőzés adóztatása is: 200-ról 50 literre csökken a magánfőzés keretében előállítható párlat mennyisége. Az MTI összesítése szerint a bérfőzés jövedéki adómértéke az alkoholtermékek normál adómértékének 50 százalékára változna az eddigi adómentességről, vagyis egy liter 50 százalékos alkoholtartalmú párlat esetében 1670 forint jövedéki adót kellene fizetni. A magánfőzés esetében az előállított párlat után a magánfőzőnek jövő évtől évi 1000 forint átalányadót kellene fizetnie.

A bankkártyás fizetés felé terelnék a lakosságot a törvényalkotók:

az ugyanazon kártyához tartozó éves kártyaműveletek után a jelenlegi pénzügyi tranzakciós illeték helyett egyszeri, éves szinten 800 forintos illetékfizetési kötelezettséget javasolnak. Az érintés nélküli használatot biztosító kártya esetén szintén egyszeri, éves szinten 500 forintos illetéket indítványoznak.

Országos tiltakozást váltott ki a tervezett internetadó. Egy hétfőn benyújtott módosító javaslat szerint magánszemélyeknél havi 700, vállalkozásoknál pedig havi 5000 forintban maximálnák az adót, amit a kormány szerint nem az előfizetőknek, hanem a szolgáltatóknak kellene megfizetniük.

A kormányoldal egyes politikusainak nyilatkozataiból kiderült, korábban arról is szó esett, hogy az internetadót háztartásonként kellene majd megfizetni.







Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!