Hírek

2014.09.02. 13:40

Bevezetés a Vágyak évadába

Dunaújváros - Új bérlettel és ígéretes darabokkal indítja idei kőszínházi évadát a Bartók. Böngésző, ajánló.

Szabó Szabolcs

Lapis Erika és Király Attila kettőse Szép Ernő Igazgató úr! című egyfelvonásosában. Örkény Kulcskeresők című darabját Kiss Attila állítja színpadra a Bartók Lapis Erika főszereplésével

Még mielőtt belekezdenénk a Vágyak, a Látszat és a Valóság Évada mottóval felcímkézett kőszínházi szezon részletesebb bemutatásának, következzen egy pályázati felhívás.

A teátrum amatőr képzőművészek számára hirdet pályázatot. Azon alkotók munkáit várják, akik autodidakta módon képzik magukat (szakkörben, mesternél) és a jövőben szeretnének önálló kiállításon bemutatkozni. A kiíró festményeket (bármely technikával) és grafikákat, (fotografikákat) vár a jelentkezőktől, kiállításra előkészített állapotban. A beérkezett munkákból szakmai zsűri válogatja ki a kollektív tárlat anyagát, és tesz javaslatot arra, hogy a későbbiekben ki kapjon lehetőséget önálló kiállításra. A felhívásra 3 darab alkotás küldhető be a színházba szeptember 29-ig.

A 2014/2015-ös évad első bemutatója Moliére Amphitryon című tragikomédiája lesz szeptember 27-én, a stúdióteremben. Moliere darabját a tehetséges kortárs drámaíró-szerkesztő Szálinger Balázs fordításában kerül színpadra Nagy Zsolt főszereplésével.

Október 22-én a Play című játszótéri kalandjátékkal érkezik a Bartók Táncszínház. A főként fiataloknak ajánlott darabot Hernicz Albert és Papp Éva rendezésében láthatja majd a közönség.

Novemberben már a nagyteremben, mondhatni hazai pályán mutatkozik be a fiatal kortárs drámaíró Hamvai Kornél Sztálinváros című bohózata. A darab több szállal is kötődik a Bartókhoz, hiszen éppen annak az épületnek a kultúrházi avató ünnepségéről mesél, amely ma színház otthona. Az előadás rendezője a Május című darabban remeklő Tóth József, egyik főszereplője pedig Vándor Éva, aki immár harmadik szerepét játssza Dunaújvárosban. Külön érdekesség, hogy a teátrum két új színésze Páder Petra és Fritz Attila is e darabban mutatkozik majd be a helyi színházbarátoknak.

Hogyan lesz hős egy pilótából, aki a leszállópálya helyett a köztemető előtt landol? Hogyan válik egy lakás börtönné? Hogyan lesz az önámítás a túlélés eszköze? És hogyan éljük túl sikertelenségeinket? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket feszeget Örkény István örökérvényű műve, a Kulcskeresők. írja ajánlójában a színház.

A Kulcskeresők premierje jövő év februárjában lesz a stúdiószínőadon a visszatérő Király Attila rendezésében, Lapis Erika, Kiss Attila és Jászberényi Gábor főszereplésével.

Az előttünk álló évad egyik slágere az Anconai szerelmesek olasz zenés játék, amelyet a nagyteremben Csizmadia Tibor rendez majd és Csankó Zoltán, Vándor Éva és Bozó Andrea főszereplésével láthatja a publikum.

A színház vezetése már többször is hangoztatta, hogy a műsorterv egyik fő pillére a gyerekszínház. A már említett Play mellett a Bartók Táncszínház és az egri táncszínház közösen mutatja be Jókai Mór azonos című művéből készült nagyszabású mesejátékot, a Szaffit. A darab dunaújvárosi premierje december 12-én lesz.

Az évad végén a legkisebbeknek készül Jeli Viktória, Tasnádi István, Darvas Ferenc Hepp!! című cirkuszi bohócjátéka, Ellinger Edina rendezésében, Tőkés Nikoletta, Gasparik Gábor, valamint Fritz Attila főszereplésével.

Új bérletkonstrukcióval is jelentkezett a teátrum. Az Örkény bérlet összeállításban klasszikusok korszerű mai nyelven szólalnak meg, komplex színházi látvány segítségével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!