Hírek

2010.11.20. 03:29

Bizalmi kérdések

Dunaújváros - Az Egészségmegőrzési Központban kap helyet a város védőnői szolgálata. Erről - és még számos napirendi pontról - döntött a közgyűlés csütörtökön megtartott ülésén.

Hajdu Péter

Nem támogatta a közgyűlés, hogy LIDL-áruház épüljön az evangélikus templom fölötti területen, a Kertváros elején. Az áruházlánc területcserét ajánlott az önkormányzatnak, hogy elegendő területe legyen az építéshez. Elsőként a jobbikos Ptér Tamás hangsúlyozta, hogy nem volna szerencsés, ha az egyház épületére rátelepülne egy ilyen létesítmény. Egyetértett vele dr. Dorkota Lajos is, aki úgy fogalmazott: - Amíg a Fidesznek többsége van Dunaújvárosban, azon a területen nem épül áruház.

A Liget közben, a Kőris utcában és a Táncsics Mihály utcában önkormányzati bérlakásokat újítana fel a város, továbbá elfogadtak több rendezésiterv-módosítást.

A legnagyobb érdeklődéssel várt napirend a város likviditási problémáinak kezeléséről szólt. Most készült egy ugyanis egy olyan százoldalas tanulmány, amely az önkormányzat rövid távú pénzügyi lehetőségeit mérlegeli.

A tanulmány alapján készült és elfogadott határozati javaslat szerint tárgyalásokat kell kezdeni az Erste Bankkal a jelenleg zárolás alatt lévő forrás szabad felhasználásúvá tételére, úgy, hogy kikötik, mire fordítható a pénz. Ezen kívül tárgyalásokat szorgalmaz arról, hogy a Kaz elejétől a végéig korrektnek nevezte Pintér Attila hozzászólását, hozzátéve: kiemelt szempont, hogy a város megőrizze a bizalmat a bankok irányában.

Nem vállalta át a város a Dózsa Mozicentrum Kft. távfűtési köztartozását. 

Új vezetője lesz január elsejétől a József Attila Könyvtárnak. Pályázat alapján a közgyűlés Katona Zsuzsannát bízta meg a feladattal.

 

Új vezetője lesz január elsejétől a József Attila Könyvtárnak. Pályázat alapján a közgyűlés Katona Zsuzsannát bízta meg a feladattal.

 

 

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!