Botel Admirál: elkezdték szétdarabolni a legendás hajót

Fotók: Gallai Péter

Sziszegő lángvágók hangja, a flexkorong sivítása és a lemezdarabok hangos csattanása verte fel a Duna part békés csendjét tegnap reggel, ezzel jelezve az elkerülhetetlen kezdetet: az 1978 óta Dunaföldváron állomásozó hajó befejezi vízi pályafutását, szétvágott darabjai pedig – a helyszínen kapott információk alapján – a vasműben végzik. Süveges Józsefnek, a tulajdonos helyi vízisportkör elnökének erős kötődése van a Botelhez, hiszen édesapja, mint régi hajósdinasztia tagja, az akkori tanácsi vezetőkkel együtt, a MAHART segítségével egy forintért szerezte meg a hajót, érthető, hogy neki talán jobban fájt a szíve a látvány miatt.

– Kifejezetten ezt a hajót szerették volna elhozni, történelmi múltja és nagy mérete miatt is. Sokan nem tudják, 1941-ben Hitler ajándéka volt Horthy kormányzónak. Szerintem nem csak egy számunkra, hanem az országnak is fontos emléket szabdalnak szét a lángvágók. Tudomásul kell venni, fel kell dolgozni a tényt, s azon tevékenykedni, milyen megoldást tudunk a pótlására találni, mert a part így nagyon üresen néz ki...

A bontási munkákat végző cégnek nem ez az első vízi járműve, daraboltak már szét több hajót, uszályt. Ügyvezetője, Kalányos Renátó Péter azt mondta, még nem tudják mennyi idő alatt végeznek, mert annak függvényében tudnak haladni, ahogy az egyesület a belső szigetelést, faborítást, elektromos vezetékeket bontja. Felülről haladnak lefelé, de merülési szint alá nem vágnak, mert egy esetleges ár elsodorhatná a testet. Terveik szerint ebben az ütemben nyolc-tíz nap alatt végezhetnek, a hajót adagolható, kis méretű darabokra kell szabni, ami ötvenszer ötvenszer százötven centisnél nem nagyobb táblákat jelent. Ezeket Dunaújvárosba szállítják, hogy majd a Vasműben dolgozzák fel őket.Ám nem csak annak nehéz, akinek helyben van kötődése a hajóhoz, az egyik munkás, Kolic Krisztián is bevallja, a szíve szakad meg miközben a hajó testébe vág: – Otthon még fényképem is van róla, s a hídon átkelve mindig ránéztem.

Ahogy telik az idő, lekerül a tető a kormányállásról, a mellvédek hangos csattanással esnek a homokba, a fedélzeten is egyre nagyobb rés tátong, ahogy haladnak a munkások. Majd én is felmászok a hajóra, bejárom a kabinokat, a kibelezett, vasig lecsupaszított tereket, kinézek az ablakokon a Dunára – oly sokak után talán utolsóként...