Búcsú Farkas Mihálytól

Kék az ég, és zöld a fű, oly egyszerű az élet, egyszerűen nem lehet, hogy elveszítselek!

Beleborzongtam! Fiatalabb voltál jó pár évvel, mint magam, és mégis előttem távoztál az örök művésztelepre? Méltatlan vagyok rá, amiért Apádként tiszteltél és viszonoztad azt a szeretetet, amit minden növendékem iránt éreztem! Miért, miért nem, egyszer csak azt kellett látnom, hogy a sorsukat kezembe adó tanítványok zöme csonka, sérült családok tagjai. Akiknek a világhoz való egyenes viszonya az én felelősségemmel alakulhat ki. Mégis, egyetlen vagy, aki afféle apa-fiúi viszonyban foglaltad össze kapcsolatunkat. És nemhogy féltékeny lettél volna e bensőséges viszonyra, hanem mintha csak szétosztani akarnád, hívtad a Munkácsy Mihály szabadiskolába, hasonló terheket cipelő barátaid. Nézd meg Károly, ez a gyerek tehetséges mondtad szinte szó szerint, amikor megérezted azt a levegőt, amit sikerült megteremtenünk. Pedig én legfőképpen csak a javítandó hibát kerestem a Te kezdeti tanulmányaidban is. Senkivel sem próbáltam elhitetni, hogy a művészet egy pálya lenne, amin elindulva sínen lenne életünk. Ám ha mégis vállaltad, abban művésszé változásod keserves útjain, a kitartás és a mások érzéseibe való belátásod volt a mozgató erő.

Farkas Mihály egy korai önarcképe

Mert amidőn portrétanulmányaidat rajzoltad, igen korán világossá tetted, nem azért firkálgatunk, hogy valamilyen formákat jól-rosszul megközelítsünk, hanem mert a vonások csak közvetítői egy-egy személyiség mibenlétének. Megérezted, hogy a lényeg míly mélyen rejtőzik a vonások mögött, és mekkora megtiszteltetés, ha oda bebocsáttatásra kapunk lehetőséget.

Emlékszem egy teljes tanévre, amikor alapos és szépen megformált rajzaidat egytől-egyig durván keresztbe húztál, amikor már lényegében készen voltak. Valamit kerestél bennük, amit úgy vélted, nem találtál meg. Talán túl konkrétek voltak? Erről sohasem sikerült szavakba foglalhatót találnunk. Végül elértél egy igen eszköztelen sejtelmességhez, amivel azóta is különös kapcsolatot teremtettél munkáid befogadóival. Számos, közös kalandon átesve, szívesen emlékszem vissza valamennyire. Köztük talán gazdag humorod bizonyítékaként 2007-ben, Csongrádon való együttlétünkre. Balla Attila kertjében beöltöztél, vagy inkább vetkőztél egyetlen vörös ágyékkötőre, hogy amúgy szakállasan féltérdre ereszkedve személyesítsd meg Georg de la Tour, Szt. Jeromost ábrázoló festményét. A számos fotón megörökített performansz megmutartása most már különös üzeneted lehet: Amint Égre emelt szemeiddel odafönn, egy sehol sem látszó repülőgépet keresel...

Mostantól pedig félteknőbe festett önarcképed tekintete, mint katedrálisok apszisából a legfőbb úr, vigyáz mindannyiunkra. Az idők végezetéig.

ifj Koffán Károly