Búcsúzott a nyár és a liget

A játékos nevű Figura ex Machina, azaz Sarkadi Bence Marionett Színháza meséket ígért az emberről, öniróniával, és be is tartotta. Az önmagát vérbeli utcaszínházi produkciónak valló egyszemélyes szórakoztatóipari tröszt nem egyszerű módját választotta a betevő előteremtésének. Faragott marionett bábokkal, melyek esetenként épp csak gyermektenyérnyi méretet öltenek, történetek laza füzérével testközelbe merészkedik. Oly közel, ahol már nem menekülhet a látványtrükkök, fény effektek, vagy a színpadi gépezet segítsége mögé, magára marad míves bábjaival, némi gépzenével, a közönség csillogó szempárjainak kereszttüzében. Aprócska bábja a néző hajában matat, annak fülét vakarja, sziesztázni fekszik a fejére. A szombat esti kacajhalmaz a zenepavilon előtt igazolta őt. Partneréül szegődött légtornászmutatványában a közönség apraja és meglepő módon nagyja is, hanghatásokkal segítve azt. Ámulva figyelték, hogy válik a Marilyn Monroe szépségű figura sodrófás hárpiává a La Donna e Mobile csengő dallamaira, a kísérletező professzor génmanipulációs kalandjai eredményeképp, s éreztek együtt a érzékletes összeomlásával. Az parányi török táncos már csak a felhőtlen mulatságot hozta, kicsi és nagy együtt ringatózott az egykor unásig ismételt Tarkan slágerre. A végére egy kis melodrámát maradt, a bánatát fémflaskába fojtó marionettes figurája némi gondolkodásra késztetett.

Az est - talán a nap - fénypontja mindenképpen a Szabó Balázs Bandája koncert volt, vélhetően a szervezők szándéka szerint is. Az újkori polihisztor Szabó Balázs amellett, hogy az éneklés mellett három hangszeren is megnyilatkozik, a költemény igényű szövegek túlnyomó többségét is jegyzi, színpadi jelenlétével, hiperaktív csárdás betéteivel a vitalitás etalonjaként is beleég a tudatba. Az irányzatot folkfunkként aposztrofálják, valójában a Hiperkarmába ojtott Suhancos keveredik a fúziós jazzel, megidézve Cseh Tamás szellemét is. Miközben affektálva csuklik a hang a refrénben, a színpad mellett és előtt is spontán táncház alakul. Szép lassan szétterül az eufória nyári sorozat talán legnépesebb közönsége felett. Miközben féltérdre ereszkedve ríkatja gitárját, mi lent szúnyogra ütjük a ritmust, hogy aztán füttyös, dübörgő tapssal adjuk tudtára, szeretnénk ilyen könnyed humorral ilyen nagy csodát létrehozni, de legalább átélni magunk is. Megköszöni a szemmeltartást, mi pedig lélekben már kutatjuk az internet bugyrait, következő fellépését keresve.

A nyár utolsó jóidős estéje nem csak a szabadtéri sorozat záróakkordja, de a színházi évad kezdetére is emlékeztet. Magától értetődő tehát, hogy a szervezők színházi élménnyel bocsátanak utunkra a program végeztével. A Bartók Kamaraszínház és a Bartók Táncszínház társulata egérfarknyi misztériumjátékot mutatott be a bölcsesség, az igazság és a hit mesteréről, Mithrasról, melyet az Intercisa Múzeumban őrzött csodaszép dombormű ihletett. A bika legyőzését, a világ teremtésének aktusát a színház, a zene és a tánc eszközeivel mutatták be.