Bűv-ölő táncfantázia - A Varidance és a Bartók Táncszínház közös előadása

A Varidance és a Bartók Táncszínház közös előadása számtalan tekintetben hozta is a műfaji meghatározást. De messze nem mindenben.

Lássuk előbb a darab erényeit. Ritka szép számmal sorjáznak a jobbnál jobb ötletek Szabolcs János díszletében, Zelenka Nóra jelmezeiben, Kerényi Ákos zenei rendezésében, Vári Bertalan, Barczi László, Frei Gabriella, Hartmann Gábor és a társulat koreográfiáiban, a Tárgyik László és Balogh József által jegyzett fényekben és SamanZerin trükkjeiben, effektjeiben. Parádés telitalálat a főszereplők antréja, ahogy négyzetes lapokra vágott festett másuk mögül kilépnek. Valóban félelmetes a nagyhatalmú varázsló elvarázsolt kastélya, a főhősre többször, több formában támadó alattvalók tengere. Igazi látványszínházi pillanat, amikor a kastély ura parázzsal varázsol, amely aztán körbejár az egész színpadon, hogy a végén parázsló szívvé álljon össze. Jó elem a fejét vesztő kobold is, látványosak a küzdelmek, finoman árnyalt a főhősnő mozgásvilága, pontos, szép a főhősé, bűbájos a kobold szerethetően bohóckodó figurája. Mindezek alapján remek meseként, remek előadásként aposztrofálhatnánk, hisz tagadhatatlanul sok érdemmel rendelkező produktumról van szó.

Mesét létrehozni nehéz, nehezebb, mint gondolnánk. Még ha kimerül is az Egyszervolt, holnemvolt egyszerűségében, a szerkezetnek, a figurák jellemének, de még a végkifejlet jellegének is szigorú szabályai vannak. Ráadásul nem is ok nélkül. A mese ugyanis azon túl, hogy szórakoztat, nevel is, befolyásolja a gyermek gondolkodását, világlátását, példakép választását jövőképét is. Nem kis felelősség.

A főhős lehet esetlen is akár, hisz éppen ezzel válik élővé, szerethetővé, ám nevetséges nem lehet. Ellenfelének illik félelmetesnek, keménynek lenni, puhának, jellegtelennek soha. A fordulatnak erősnek, indokoltnak illik lenni, különben oda a történet, a szereplők hitele, oda a varázslat. Ha a felemás, félujjú frakkban pózoló gonoszról Freddie Mercury jut eszünkbe a félelem helyett, akkor valami nem talált célba. Ha a félelmekkel teli előadás végén nincs feloldás, akkor a fejlődésben lévő lélekben feszültség marad. Ha pedig hiába győzött a jó, mégis gonosszá válik, akkor bizonytalanság: kit válasszon példaképül? Nehezen értelmezhető az is, kinek szánták a darabot, hiszen a történet egyszerűsége már egy óvodást is nehezen köt le, a látvány és akusztikus eszközkészlet pedig középiskola alatt nehezen ajánlható.

Ahogy az álomban és a szerelemben, úgy ebben a kicsiknek és nagyoknak szóló varázslatos táncfantáziában sincsen lehetetlen , vezeti fel a szórólapon a kicsiknek és nagyoknak szánt táncfantáziát a Harangozó-díjas rendező, művészeti vezető, Vári Bertalan. Ennek a mondatnak tökéletesen megfelelteti a produkciót, ám az elbűvölő összkép elmarad. Hiába akart és tett meg a társulat (Hahn Jusztina, Jaklics Liliána, Jászka Erika, Papp Éva, Takács Judit, Eller Gusztáv, Hernicz Albert, Iványi Tamás, Kárpát Attila, Kovács Dénes, Széchenyi Krisztián, Végső Zsolt) minden tőle telhetőt, maradt a zavar a fejekben, sok kérdőjellel.