Hírek

2015.05.29. 17:26

Fogadóórát tartott a Dózsa téren Schiffer András az LMP társelnöke

Dunaújváros - Schiffer András, az LMP társelnöke várta utcai fogadóórára az érdeklődő választókat a belvárosban.

Szabó Szabolcs

Beszéd és klasszikus kampányfogások nélkül tartott fogadóórát Schiffer András, a Lehet Más a Politika párt társelnöke, aki pénteken délután fél három előtt érkezett Dunaújvárosba, a Dózsa térre, ahol közel egy órán át beszélt az őt megkereső és megtaláló választópolgárokkal.

Schiffer András elmondta pénteki körútján összesen hét településre látogatott el, megfordult többek között Bicskén, Sárbogárdon, Kajászón is, Székesfehérváron pedig a város polgármesterével Cser-Palkovics Andrással találkozott. Bicskén és Sárbogárdon a dunaújvárosi helyszínhez hasonlóan utcai fogadóórán beszélgetett a választókkal, Kajászón pedig azokkal a helyi gazdákkal egyeztetett, akik korábban több ízben is kifogásolták a kormány agrárpolitikáját, azon belül is a Fejér megyei földbérlet-pályázatok kiírását és elbírálást.

Támogatók gyűrűjében Schiffer András, aki délután egy órán át állt a választók rendelkezésére

Az LMP társelnöke kiemelte pénteken számos olyan települést is felkeresett, ahol jelenleg nincs itt említette Dunaújvárost is erős szervezete a pártnak, ám céljuk, hogy lehetőleg 2017-re már az ország minden egyéni választókörzetében meglegyen a parlamenti voksoláson induló jelöltjük. Schiffer konkrét elvárásokat nem említett, ám úgy látja, a rendszerpártokból kiábrándultak a választók, a jövő nagy kérdése pedig az, hogy ki lehet alkalmas a váltópárt szerepére. A társelnök szerint a Jobbik mellett erre az LMP-nek is esélye lehet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!