Hírek

2017.03.05. 20:45

Csalók próbálják kihasználni az időseknek vett riasztók ügyét!

Dunaújváros - Csakis egyenruhás polgárőrök, fényképes, névre szóló igazolványt felmutatva, személyesen egyeztetnek!

Pekarek János

A dunaújvárosi lakosok (köz)biztonságérzetének növelése érdekében riasztó- és biztonsági eszközök beszerzéséről döntött a minap a közgyűlés: erre a célra ötszázezer forint vissza nem térítendő támogatást szánnak a Dunaújváros és Környéke Közbiztonsági Alapítványon keresztül. Ebből legalább hatszáz darab riasztót vásárolnak.

Ezek a korszerű eszközök alkalmasak arra, hogy éles sípszóval jelezzék a lakónak és az egész környéknek, ha valaki megpróbálna bemászni valamelyik földszinti lakás ablakán. Az akció első részében főként a belvárosban, valamint a Duna-part városközponttal határos részén álló, idősek által használt lakások kerülnek sorra: ezek között is a kevéssé megvilágított, a forgalomból kieső parkokra vagy belső udvarokra néző, hátsó, földszinti ablakokat látják el riasztóval.

Kertész Attila, lovas polgárőr is ajánlja a riasztó eszközt Fotó: Archív

Az érintett lakástulajdonosokat vagy bérlőket a közalapítvány megbízásából egyenruhát viselő, névre szóló, fényképes igazolványt kérés nélkül felmutató polgárőrök keresik fel, hogy személyesen egyeztessenek arról: mikor mehetnek ki a szakemberek, hogy felszereljék a megfelelő riasztóberendezéseket.

Azonban az önkormányzat munkatársainak tudomására jutott, hogy ismeretlenek több alkalommal telefonon próbálnak kérdezősködni az idős lakóktól, az önkormányzat munkatársaként bemutatkozva, és a riasztók beszerelésének ürügyén akarnak információkhoz jutni a lakásról, a lakókról, vagy személyes találkozót kérnek.

Azonban a város önkormányzata nem indított és a jövőben sem kezdeményez telefonhívásokat ez ügyben: a riasztók felszerelésének szervezését a Dunaújváros és Környékének Közbiztonságáért Közalapítvány végzi, kizárólag személyesen, polgárőrök révén!

A többiek csalók: ha jelentkeznek valakinél, a lakó azonnal tegyen bejelentést a rendőrkapitányságon, a (25) 510-510-es telefonszámon!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!