Csapatépítő disznótoros parti

Mire a tanyára kiértem, már erősen feketedett a csapatépítés kelléke Rompos Misi perzselőjének lángjától. A főzőhelyen az asszonyok szorgoskodtak, előkészítették a jófajta disznótoros orjaleveshez a zöldségféléket, s már majdnem kész volt a hagyományos falusi disznóvágások első fogása, a hagymás sült vér. A gyorsan kifehérített hízót az elnök – ki nem engedve kezéből az irányítást – percek alatt alkotó elemeire bontotta. A segítők alig győzték a húsokat a feldolgozási helyre szállítani.

Közben Romposné Mártika elmondta, hogy a disznóvágást – amelyhez a hízót egy helyi gazdálkodó adja már negyedik éve, ezzel támogatva az egyesületet – csapatépítési szándékkal is szervezik, jó alkalom ez az esemény arra, hogy ne csak a szolgálatok során legyenek együtt.

Rompos Mihály volt a böllér ezúttal is – formálódott a sonka Fotó: Gál Sándor

A felhasználást illetően a disznótoroson túlmenően a húsokat betárolják és az egyesület év közbeni rendezvényein használják fel. A nap programja kapcsán elárulta, ennek a disznóvágásnak a különlegessége az lesz, hogy a faluból vendégül látják azokat az idős mamákat, akik felvállalták, hogy megosztják a csapattal a régi idők disznóvágásainak emlékeit.

Hamarosan meg is érkeztek a vendégek – Bernáth Juliska néni, Tóth Mihályné, Erzsi néni, Suplicz Istvánné, Juliska, Rompos Mihályné Kati néni –, akikkel a vadászházban ültünk le egy kis előzetes múltidézésre. Az emlékidézést Bernáth Juliska néni – aki a maga 91 évével a falu második legidősebbje – kezdte. Elmesélte, hogyan perzselték anno szalmával a hízót, hogyan készültek akkor a disznótoros ételek. Mesélt a finom, friss pecsenyékről, a kukorica kásával készült hurkáról, a kukorica kása-pecsenye kóstolóról amit a szomszédoknak adtak, a szabadkéményes füstölésről. Náluk az édesanyja volt, aki szakszerűen szét tudta bontani a disznót. Ugyancsak ő volt az akit sok helyre hívtak a faluban szappant készíteni a más célra fel nem használt zsíradékokból, mert azt is nagyon értette. Többször is felemlítette, hogy annak idején a disznónak minden porcikáját hasznosították. Utalt rá, hogy anno a hízó nagyságát azon mérték le, hogy hány ujjnyi volt a hátán a szalonna.

A disznóvágások kapcsán szó került az ötvenes évek beszolgáltatásairól, amihez kapcsolódva Tóth Mihályné, Juliska néni élvezetesen mesélte el, hogyan fojtogatták a tömött kacsát, libát, hogy ne a beadásban végezze, hanem az ő tányérjukon. Az elnökkel sikerült pár mondatot váltani az egyesületről is. Mint elmondta, stabil a szervezet, folyamatos az utánpótlás, most is vannak felvételre várók. Minden tekintetben igyekeznek a falu közbiztonságát erősíteni. Járőrözéseik során rendszeresen meglátogatják az idős embereket, segítik őket, figyelnek mindennapjaikra.