Hírek

2014.04.01. 13:45

Csatornaroham - A bekötésekkel a lakossághoz igazodnak

Baracs, Kisapostag, Mezőfalva, Nagyvenyim - Négy település lakói intenek búcsút az elkövetkezendő napokban a szippantással járó magas költségeknek és kellemetlenségeknek.

Horváth László

A két hete műszakilag is átadott szakaszokra megszaporodtak a rákötési kérelmek, melynek egyik legszembetűnőbb jele, hogy az első héten Mezőfalván közel százan igényelték a rácsatlakozáshoz szükséges teljesítési igazolást. Néhány félreértés tisztázása mellett a bekötések gyakorlati teendőit foglaljuk össze Sóki László mezőfalvi VKT elnök segítségével.

- Az átvevő a nyílt árkos kivitelt kéri. A mezőfalvi VKT vezetése nem volt tisztában a követelmények gyakorlati részével, így már tavaly, a fagyok előtt meghirdette az árkok kiásásának lehetőségét. A felbontott területek néhány helyen akadályozták a közlekedést, és más problémát okoztak, de a visszatemetett nyomvonalakat nem kell kiásni! Azokon a helyeken, ahol sejthető, hogy az ereszcsatornát is rákötötték, ott megvan a műszaki lehetősége az ellenőrzésnek. A célunk a rákötések számának ütemszerű biztosítása, így az említett esetekben az árok befedése nem lehet akadálya az átvételnek. Mezőfalván százszálékosan elkészült a csatorna, tehát várhatóan gyorsan megjelenik a lakossági igény. A befizetéseket is jól teljesíti a falu, egy-két ingatlantulajdonosnál akad gond. Egyébként csak annak adják ki a rákötési engedélyt, aki időarányosan befizette a rá eső részt. Vannak, akik nem is tudtak az elmaradásukról, számukra most sem késő a pótlás.

- Az ügyintézésnél tehát először el kell jönni a befizetést igazoló nyomtatványért, majd a lap alján található telefonszámon egyeztethető az átvétel időpontja. A kiérkező megbízott fogja a vízóra számát és állását rávezetni, onnantól használható a vezeték. Jelenleg szerdánként jön az átvevő, de az igények növekedésével ez változhat. A lakossághoz igazodnak a csatornarákötés intézésénél - hangsúlyozta tájékoztatójában Sóki László VKT elnök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!