Hírek

2016.02.08. 19:24

A helyi építőiparnak is kedvezhet majd a CSOK

Dunaújváros - Sokan, sokat várnak a a családok otthonteremtési támogatásának (CSOK) bevezetésétől. Írásunkban főként a helyi ingatlanpiacra várható hatásokat próbáltuk feltérképezni.

MTI

A CSOK-kal kapcsolatban folyamatosan érkeznek a friss hírek. Még ezen a héten megjelenik például két rendelet, amely a használt és az új lakásokra vonatkozó családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) részleteit foglalja össze - mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfő reggel. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára azt mondta, hogy a CSOK nagyon komoly otthonteremtési program, amellyel egy fennálló, reális igényre adnak jó választ.

Emlékeztetett arra, hogy a programmal két célja is volt a kormánynak: a demográfiai helyzet javítsa és a gazdaságélénkítés. Novák Katalin felidézte: korábban sokféle szabály vonatkozott a támogatásokra, a kormány pedig ígéretet tett arra, hogy áttekinti a tapasztalatokat, és két új rendeletben foglalja össze az otthonteremtési kedvezménynek a használt, illetve új lakásokkal kapcsolatos szabályait. Mint mondta, a rendeletek kodifikációja még tart, de a héten megjelennek.

Karcsai Zsolt (j) és családja - képünkön Fróhmann Anikó, Karcsai Dani és Karcsai Vilmos - már tanulmányozták a CSOK nyújtotta lehetőségeket, ám még kivárnak, hogy megismerjék a támogatás pontos szabályrendszerét

Az államtitkár utalt arra, hogy változtak a CSOK szabályai, elsősorban a használt lakásokkal összefüggésben, mivel tavaly is az igénylők jelentős többsége használt lakáshoz vette igénybe a CSOK-ot. Mint mondta, korábban használt lakásoknál az ingatlan méretétől is függött a támogatás mértéke, ezt most az újépítésűekhez hasonlóan már csak a gyerekszám határozza meg. Változás az is, hogy a használt ingatlanok vásárlásánál már 35 millió forint az értékhatár maximuma.Az utóbbi hónapokban jelentősnek mondható ingatlanpiaci forgalomnövekedésről számoltak be az elemzők.

Mi a helyzet Dunaújvárosban és környékén? – kérdeztük a lapunknak nyilatkozó ingatlanpiaci szakértőket.

– Városunkban, bár jó infrastruktúrával rendelkezünk és viszonylag közel vagyunk a fővároshoz, az ott tapasztalható ingatlanár-robbanáshoz képest, szerényebb mértékű növekedés volt tapasztalható. Ennek megfelelően alakult az ingatlanpiac forgalomnövekedése is, bár tény, hogy az elmúlt évekhez képes valóban élénkülni látszik az ingatlanpiac. Ez elsősorban Dunaújvárosra jellemző, a vidéki házak iránti kereslet nem emelkedett számottevően.

A szakembereket a CSOK várható hatásairól is kérdeztük: – A használt lakások esetében nem a CSOK miatt fognak emelkedni az árak, hanem a Budapestről indult áremelkedés hullámának okán. Ezért az árak tekintetében nem számítunk számottevő növekedésre, de ezt majd a kereslet fogja meghatározni. Az bizonyos, hogy most inkább az új lakások, házak felé irányul a figyelem. Ha végre kialakul a CSOK támogatási rendszere, akkor az összeg nagysága miatt inkább a 3 gyermekes családok házépítését könnyíti meg az állam, hiszen a 10+10 millió forint jelentősen meghaladja az egy, vagy két gyermek után járó támogatás összegét. Ennek köszönhetően az újépítésű lakások, házak árai fognak emelkedni. Ez húzza majd magával az építési telkek eladhatóságának növekedését. Bízunk benne, hogy Dunaújváros térségében ez az építőiparnak is kedvezni fog és a vállalkozók lehetőséget látnak majd a társasházak építésében, hiszen az elmúlt években erre nem igazán volt példa. Kereslet pedig lenne rá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!