Hírek

2015.05.21. 14:22

Díjak és közgyűlés Dunaújvárosban - Csomagolhat a Bánki

Dunaújváros – Két kiváló szakember, Dobráné Szabó Márta és Szloboda Lajos vehette át a „Dunaújváros Ifjúságáért”-díjat.

Körmendi Erzsébet

Dobráné Szabó Márta korábban pedagógusként, 2008 óta pedig a Dunaújvárosi Bölcsőde igazgatója gyermekekért végzett odaadó és lelkiismeretes munkájának elismerésekén érdemelte ki az ifjúságért, a város fiataljainak neveléséért, képzéséért, segítéséért járó elismerést. Szloboda Lajos pedig testnevelőként, edzőként végzett példa értékű tevékenységet az ifjúság neveléséért, a tömegsport megszerettetéséért.

A két elkötelezett, remek szakember tegnap délelőtt vehette át az elismerést Cserna Gábor polgármestertől a közgyűlés elején, a döntéshozatalok megkezdése előtt.

A gazdasági bizottság soron kívül véleményezett az ülés előtt egy, a közgyűlés elé sürgősséggel bekerült témát. Hingyi László elnök (j). Fotó: Ady Géza

A közgyűlés soron kívül vette fel a napirendi pontjai sorába a Hild szakközépiskola átszervezését és a főiskolával kötött bérleti szerződés módosítását. Az elején Szabó Zsolt emelkedett szólásra ahogyan azt tette a korábbi üléseken is. Minden nehéz sorsú gyerek kapjon meleg ételt a nyáron, javasolta, és a Bánki átköltöztetésével kapcsolatban azt mondta: a Technikum már elveszítette a postáját, most a középiskoláját is elveszíti. A város mit tervez az épülettel? Ki fizeti a költöztetés költségeit? kérdezte a képviselő.

- A Bánki nem a Technikumé, hanem a városé. Nem általános iskola, amely körzetes funkciókat lát el, hanem országosan elismert szakközépiskola, amely a huszadik századi legmodernebb körülmények közé kerül, amikor átköltözik a Dunaújvárosi Főiskola jelenleg kihasználatlan épületrészeibe. A főiskola pályázaton 62 millió forintot nyert a költöztetésre, tehát állami támogatásból oldódik meg a feladat. A Bánki ingatlanának hasznosításáról közgyűlési előterjesztés készül, az alpolgármester koordinálásával - válaszolta Cserna Gábor.

A polgármester kitért a hátrányos helyzetű dunaújvárosi gyerekek nyári étkeztetésére is. A pályázati kontingens (300 diák) valóban csak a segítségre szorulók hetven százalékának jelent meleg ételt a nyáron. De a helyi vállalkozók megígérték, hogy gondoskodnak a többiről, az ifjúságvédelmisek névsorát veszik alapul, nehogy valaki is kimaradjon, és minden bizonnyal a DVG Zrt. is besegít, ha kell, tette még hozzá Cserna. Írásban ígért választ Besztercei Zsoltnak,valamint Pintér Attilának.

A képviselők visszatérő problémákat feszegette. Besztercei egyebek mellett az nem érti, közbeszerzéseknél miért nem helyi, hanem fővárosi, győri, szekszárdi cégektől kérnek árajánlatot, továbbá megkérdőjelezte, hogy a város közvilágításának korszerűsítését közbeszerzésen elnyert cég képes lesz a képviselő adatai szerint nulla alkalmazottal, három hónapos villamossági tapasztalattal elvégezni a rá bízott 238 millió forintos munkát.

Pintér pedig a városi szemételhelyezési gondokat hozta elő megint, mint mondta a hulladéklerakó elavult, feldolgozó építése lenne célszerű, ám eddig semmilyen megoldási javaslat nem született.

Az önkormányzati társaságok szervezeti változásairól zárt ülésen döntött a közgyűlés. Meghosszabbította Sági Péter vezérigazgatói megbízatását szeptember 23-ig a DVN Zrt. élén, valamint a Vasmű út 41. kft. ügyvezetői tisztségében egyaránt. A DSZSZ Kft. ügyvezetőjének, Kindle Csabának a megbízatását december 31-ig hosszabbította meg. A Dunanett Kft. ügyvezetőjének 2017. május 31-igFerencz Kornélt választotta meg, ki a Dunanett Vagyonkezelő Kft. ügyvezetői feladatait is elláthatja 2016. május 31-ig.

A MMK Kft. taggyűlésének javasolja Kovács Rózsát ügyvezetőnek megválasztani június 1-től 2016. május 31-ig. Javasolja továbbá a kft. taggyűlésének Prosek Zoltánt és Bujáki Laurát a felügyelő bizottság tagjává megválasztani június 1-től 2020. május 31-ig. A közgyűlése elfogadta, hogy a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség Győri Gábort javasolja megválasztani az MMK Kft. felügyelő bizottsági tagjának június 1-től 2020. május 31-ig. A kft. könyvvizsgálójának Viczkó Józsefet javasolják 2016. május 31-ig.

Az Innopark Kft. felügyelőbizottságába Simon Csaba visszahívása után Tassó Zoltánt választották meg tagnak (a delegáló szervezet kezdeményezésére) 2020. május 31-ig. A DVCSH Kft. taggyűlésének pedig Tóthné Nagy Etelkát javasolják könyvvizsgálói feladatok ellátására.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!