Hírek

2015.03.17. 18:23

Csujogatós rendhagyó énekórák a Móricz iskola tornatermében

Dunaújváros – A világhírű Muzsikás együttes két rendhagyó énekóra erejéig vendégeskedett kedden a Móricz iskolában.

Szabó Szabolcs

– Egy-egy ilyen rendhagyó énekórán mindig eljutunk a közös éneklésig, csujogatásig. Öröm látni és tapasztalni, amint a gyerekek kinyílnak és elkezd hatni a népdal mágikus varázsa. Fontosnak tartjuk, hogy mindezt megérezzék, átérezzék a diákok, mert valljuk, hogy aki nem ismeri a hagyományos magyar népzenét, az később nem vagy csak nagyon nehezen fogadja majd be Bartók vagy Kodály zenéjét. E két zseni munkásságát nem lehet megérteni a népdalok nélkül. Emellett a zene és az éneklés fantasztikus közösségi élményt nyújt. Egy évben több mint hatvan ilyen rendhagyó énekórát tartunk szerte az országban és be kell vallanom, hogy számunkra is ünnep a fellépés, hiszen feltöltekezhetünk a gyerekek önfeledt boldogságának köszönhetően – fogalmazott lapunknak a Móricz iskolában adott énekórák előtt a Muzsikás együttes tagja Sipos Mihály.

A beszélgetésen kiderült, a Muzsikás kereken 10 éve éppen azért indította el az oktatási intézmények számára ingyenes énekórákat, mert a nemzetközi színtéren is ismert és elismert művészek úgy gondolták, a tanrendben szereplő heti egy-két énekóra bizony kevés ahhoz, hogy a diákok érdemben találkozhassanak a magyar népdalkinccsel. A Móricz iskola kivételt jelent ebből a szempontból, hiszen heti hat énekórában kapnak zenei nevelést a diákok. Mindez hallható is volt a keddi rendkívüli tanórákon, mint a Muzsikás tagjai is megjegyezték, a megye talán legjobb ritmusérzékkel bíró ifjú közönsége előtt zenélhettek.

A rendkívül gazdag Kárpát-medencei hagyományos népzene egyszerre ősi és modern. Ezért tartja fontosnak a Muzsikás a jövő nemzedéke számára a népzene megismerését, befogadását. Ennek szellemében az 5. és 6. osztályos diákok számára a Muzsikás bemutatta miként épül fel a népzene, milyen ezeréves népdalokat éneklünk ma is, és hogy miként mulattak hajdanán az igazi lakodalmakban. A rendhagyó énekóra, amely izgalmas zene- és hangszertörténeti kalandozás is volt egyben természetesen közös énekléssel és csujogatással zárult a Móricz iskola tornatermében, ahogy az együttes tagjai meg is jegyezték: mindezt mosolyogva szemlélte fentről Kodály tanár úr is...

A hallgatóság szerencsésnek mondhatja magát, hogy élvezhette a Muzsikás zenéjét, a több mint negyven éves múltra visszatekintő együttes munkásságát az utóbbi évtizedekben a Magyar Művészetért Díjjal, Liszt Ferenc díjjal, a Magyar Örökség díjjal, a Kossuth díjjal és a Prima Primissima díjjal is elismerték. Az együttes 2008-ban, európai zenekarként először a legrangosabb nemzetközi világzenei díjat, a WOMEX-díjat is megkapta. Szóval igazi világsztárok tartottak órát kedden a Móriczban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!