Hírek

2013.08.06. 16:16

Czakó Gábornét köszöntötték 90. születésnapja alkalmából

Dunaújváros – Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte a kilencvenedik születésnapját ünneplő Czakó Gábornét kedd délelőtt.

Körmendi Erzsébet

Czakó Gáborné örült a köszöntésnek, a virágnak, ajándéknak

Szép hagyomány minden településen, hogy az önkormányzat elöljárói szép szavakkal, virággal, ajándékkal köszöntök a kilencvenedik születésnapjukat ünneplőket. Dunaújváros alpolgármester, Gombos István most Czakó Gábornét köszöntötte, aki 1923. augusztus 6-án Rácalmáson született. Élete első negyven évét Rácalmáson töltötte, sokat dolgoztak, mezőgazdasági munkák és az állatok nevelése töltötte ki minden idejüket. Édesapja kőműves volt, de nagyon sok mindennel foglalkozott (voltépítési vállalkozó és malomnál is dolgozott), édesanyja háztartásbeliként tevékenykedett. Az ünnepelt 1949-ben ment férjhez, az ura festőmester volt Dunaújvárosba, 1963-ban költöztek a városba. Két csodálatos gyermekük született, egy lány és egy fiú. Czakó Gáborné sokáig háztartásbeliként tevékenykedett, majd adminisztrátor volt egy fogtechnikusnál, később az egyik iskolában dolgozott. Három unokája teszi teljessé az életét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!