Két dunaújvárosi tűzoltó is részt vett az Angliában rendezett speciális mentési gyakorlaton

A HUNOR-nak Fejér megyéből öt tagja van, mindannyian a dunaújvárosi tűzoltóságon dolgoznak, a márciusi bevetésen most közülük ketten - Orosz Csaba alezredes és Ambrus László zászlós - vettek részt. A tűzoltóparancsnok számolt be az élményekről, a tapasztalatokról. Mint mondta: elképesztő részletességgel építették meg a helyszínt, valódi, kisiklott metrókocsikkal, beomlott alagúttal, törmelékekkel, no meg rengeteg sérülttel, halottal. Összesen kétezer statiszta vett részt a gyakorlatban, már ez is óriási szám: - Akkora anyagi, eszközbeli erőforrásokat koncentráltak egy helyre, amit én még soha nem láttam.

A baleset bekövetkezte után elsőként a brit hatóságok kezdték meg a mentést, s mire a nemzetközi együttműködés keretében riasztott HUNOR csapat Londonba ért, már kimentették az emberek felét.

- A nemzetközi erőket jelen esetben rajtunk kívül a ciprusiak, az olaszok jelentették. Csapatunk nehéz minősítésű, ami azt jelenti, hogy tíz napon keresztül egymást váltva önellátóan tudunk menteni külföldön, ez nagyon fontos. Mi négy alegységben dolgozva, több feladatot is kaptunk a művelet során. Kilenc metrókocsit raktak egymás alá, mellé, voltak járatok, ahol meg lehetett közelíteni a szerelvényeket, de olyan alagútszakaszt is fel kellett deríteni, amelyben a gyakorlat során addig még senki sem járt. Ránk várt az alagút biztosítása és aládúcolása, tehát fából támfalakat kellett építeni - sorolta a feladatokat az alezredes, amelyeket még azzal is megnehezítettek, hogy mivel a feltételezés szerint nem volt megfelelő a szellőzés, ezért a szűk járatokban sem lángvágót, sem körfűrészt nem használhattak. Így kizárólag kéziszerszámokkal és fúrókkal tudták szabaddá tenni az utat, ez pedig lelassította a munkálatokat, valamint különös odafigyelést kívánt a tűzoltóktól. Majd komoly erőfeszítések árán eljutottak a sérültekhez, akiket a minél életszerűbb hatás miatt művérrel kentek be, a holttesteket pedig babákkal szimulálták a romok alatt, de még direkt erre a célra kifejlesztett szülő nő is várt a kimentésre.

Orosz Csaba azt mondta, most nem is a műszaki rész volt igazán nehéz, hanem a beszorult sérültek mélyből feljuttatása: - Volt olyan hely, ahol nem tudtunk sehova lépni, mert mindenütt emberek feküdtek. A két nap alatt majdnem kétszáz embert hoztunk ki, a könnyebb sérültek kisétáltak, a többieket viszont hordágyakon kellett kivinni. Akadt, hogy valakit hatvan tűzoltó adott kézről kézre a szűk járatban. Egyébként az angol orvosok súlyosság szerint osztályozták az embereket, ennek alapján dolgoztak a mentőcsapatok.

Angliában minden egységvezetőhöz - közülük az egyik Orosz Csaba volt - a helyszínen osztották be az embereket, így két nap alatt kellett összeszokni, csapattá válni.

- Az is fontos ilyenkor, hogy mindenki kapjon feladatot, sikerélményként élje meg a munkát, ami ne is legyen túl könnyű. Kell, hogy mindenki megszenvedjen. Jelen esetben hat-tíz órán keresztül dolgoztunk a romok között, ahol csak sorra adták a sérülteket, maximum inni volt lehetőség, azaz kellett állóképesség. Direkt voltak nagy súlyú emberek, akik miatt az átjárókat szélesíteni kellett, sőt, végtaghiányos statiszták is részt vettek a gyakorlatban, akiknek például sertéshúst raktak a lábukra, mintha most vágta volna le azt a vonat, azaz a teljes élethűségre törekedtek - fogalmazott.

A parancsok szerint nagyon sokat lehet tanulni egy ilyen gyakorlat során, akár az angolt, akár a szervezést, miként lehet működtetni egy ekkora mentőakciót, de arra is figyelni kell, hogy nem működnek a gépeik, ha nem visznek elektromos átalakítót, vagy az eszközökhöz csatlakozókat, mert sok országban más a szabvány.

- A munka után jött az értékelés - ez jó lett - , majd Londonban elmentünk egyenruhában sétálni, s menet közben nagyon sokan megismertek minket. Odajöttek, megveregették a vállunkat, és megkérdezték, hogy készíthetnek-e velünk közös fényképet. Ugyanis hihetetlen, de egész nap ez a gyakorlat ment a médiában, az emberek pedig látták, és szerettek volna gratulálni nekünk, megköszönni, hogy itt vagyunk. Egy kerékpáros az út túloldaláról ordítva kiabált át, majd jött és ő is rázta a kezünket. Ez a része is hatalmas élmény adott, nagyon jó volt a lelkeknek. Sajnos idehaza ilyen megbecsülést, elismerést a mindennapokban nem mindenki kap. Egyébként a gyakorlat a város teljes védelmi rendszerét, állami apparátusát érintette és mozgósította, egészen az államfőig.