Hírek

2013.09.23. 18:40

Gyermekrajzok a Dózsa mozi aulájában

Szombaton kora délután nyílt lapunk környezetvédelmi tematikájú rajzpályázatának kiállítás a moziban.

Szabó Szabolcs

Lapunk hétfői számában olvashattak Védett növények, állatok című környezetvédelmi programunk keretében a múlt héten szombaton nyílt kiállításunkról. A Dózsa Mozicentrum helyet kapó tárlaton helyi és környékbeli óvodások, diákok e tárgykörben született remek alkotásaikat lehet megtekinteni a filmszínház nyitvatartási idejében, egészen október 4-ig, azaz jövő héten péntekig. A kiállításmegnyitóról szóló beszámolónkban adósak maradtunk a díjazott pályamunkák készítőinek névsorával. Most ezt pótoljuk.

Balázs Fanni és Majer Ádám az adonyi iskola diákjai vihették haza a pályázat két különdíját (Fotó: Onodi Zoltán)

A fiatalok munkáinak értékelésére Fehéri Tamás esztétát, a Kortárs Művészeti Intézet munkatársát kértük fel.A szakember összegzésében elmondta, remek alkotások születettek és a gyerekeknek, a szülőknek és a programot segítő felkészítő tanároknak is megköszöntő a kitartó munkát. Fehérvári Tamás hangsúlyozta, az értékelésnél a főbb szempontok között szerepelt a technikai tudás és kézügyesség mellett az ötletesség, és a témához kapcsolódó üzenet, mondanivaló kidolgozása is.

A DH két kategóriában értékelte a beérkezett pályamunkákat. Az óvodások és az alsósok mezőnyében 1. helyezését ért el Szabó Nikolett (Arany László Iskola, Alap), 2. lett Pavolek Emese (Szent István Iskola, Adony, valamint 3. lett Katica Csoport (Nefelejcs Óvoda, Nagyvenyim). A felső tagozatosoknál 1. lett Petánszki Rebeka (Móricz iskola, Dunaújváros, 2. lett Mészáros Blanka (Móricz), a 3. helyezettnek járó elismerést pedig Csősz Attila érdemelte ki (Móricz). A zsűri két különdíjas alkotást is kiemelt, Majer Ádám és Balázs Fanni alkotását, mindketten az adonyi Szent István iskola diákjai. Fehérvári Tamás a díjátadon külön kiemelte, így a díjazottak falára került az ötéves Varjas Liliána rajza, ő a nagyvenyimi Nefelejcs óvoda óvodása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!