Hírek

2014.06.13. 18:30

DUDIK: a hangulat és a buli csak fokozódik

Dunaújváros - Az első éjszaka után pénteken a DUDIK sokak szerint legerősebb napja következett, többek között a Quimbyvel.

Gallai Péter

Szép napos, és kellemes hőmérséklet köszöntött a DUDIK fesztivál százhúsz sátorának lakójára pénteken délelőtt - az első nap, illetve éjjel ennyien költöztek be a kempingbe, ami duplája a tavalyinak. Pénteken pedig szépen tovább gyarapodott az új lakók száma, csakúgy, mint a fesztiválozóké is. Délután a szerencsések már egy rövidke Quimby koncertet is élvezhettek a beállás alatt, s ekkor kértük Arnold Miklós főszervezőt arra, hogy értékelje az első napot. - Örülök neki, hogy az időjárás nem szólt bele a programba, elkerült minket a vihar. Viszont a kedvezőtlen szélmozgás miatt egy kicsit sok feljelentés érkezett a hangerő miatt. Ezért elnézést és megértést kérünk mindenkitől, igyekszünk orvosolni a problémát. Ami a látogatottságot illeti: az nagyjából a vártnak megfelelően alakult. A közönségnek nagyon bejött a nagyszínpad mögötti ledrács és a kisszínpad is nagyon hangulatos volt, a foci vb sátorban pedig sokan szurkoltak.

A főszervező elmondása szerint semmilyen rendbontás, vagy hatósági beavatkozást igénylő esemény nem volt, egyedül a mentősöknek kellett ellátniuk pár fiatalt, akik kissé felöntöttek a garatra az éjszaka során.

Pénteken kora este viszont már látszott, hogy sokkal többen leszünk az előző napnál, a szervezők nem zárták ki annak a lehetőségét sem, hogy teltházzal, ami ötezer embert jelent zárják a második napját a DUDIK-nak.

Ide kapcsolódik, hogy a fesztivál idei videóját szeretnék különlegessé tenni. Ennek egyik része azon törekvése a stábnak, hogy a film a közösség bevonásával készüljön el. Ehhez azt kérik a látogatoktól, hogy készítsenek a fesztiválon magukról, valamint barátaikról selfie videót és küldjék el az [email protected] e-mail címre.

Fontos információ, hogy a Béke tér - Vasmű út - Dózsa György út - Baracsi út - Magyar út - Szalki-sziget útvonalon szombaton is 17 és 19 óra között óránként egy ingyenes autóbusz indul a Béke térről. 19 és 23 óra között pedig félóránként közlekedik egy.

Visszafelé, a Szalki-szigetről hajnali egy órakor négy járat indul, majd 01 és 05 óra között harminc percenként egy közlekedik a központ felé. A felszálláshoz nem kell karszalag, vagy jegy, azt mindenki ingyen használhatja.


Hazai pályán a Quimby

Már péntek délután megérkeztek a Quimby tagjai a fesztiválra, hogy elvégezzék a beállást. A fiúk jó hangulatban voltak már ekkor is, sokat viccelődve próbáltak. Amikor Varga Livius eresztette ki a hangját, akkor a többiek jelezték: ez újabb öt feljelentés a lakosságtól...

Miután végzett az együttes, a három dunaújvárosi kötődésű alapító, Kiss Tibor, Varga Livius és Mikuli Ferenc a nagyszínpad mögött, a fűben, illetve egy állványon ülve készségesen beszélgetett munkatársunkkal.

- Ismerős helyen játszunk, egykoron itt pecáztam Tibivel, és amikor beakadtunk a villantóval, akkor Tibi apukája januárban beúszott érte. Tele vagyunk történettel, minden fához, kőhöz köt valami emlék itt... A DUDIK egy lassan patinássá váló fesztivál, jól működnek a dolgok. Óriási köszönet minden zenekar nevében. hogy a lakók hangerőben elviselik ezt a három napot. A várakozás a ma előtti buli előtt bennünk is megvan, nem csak a közönségben - fogalmazott Livius.

Kiss Tibi hozzátette: - Az utóbbi időben technikálisan kivívta a fontosságát magától Dunaújváros, mert olyan nehezen sikerül koncertet szerveznünk. Most rajtol a nyári szezon, itt kezdünk, most ízlelgetjük a fesztiválszínpadot. Az biztos, nem tudunk olyan programot összeállítani, hogy ne hiányozna nekünk is egy-egy szám a huszonhárom év terméséből.

Mikuli Ferenc: - Zeneileg is van benne valami más, hogy itt muzsikálunk, jobban fel van spannolva az ember. Azért remélem most nem szakítok el két húrt, a gitáron, mint télen, akkora elánnal játszottam.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!