Hírek

2013.06.10. 05:47

DUDIK: Mégis jön a Tankcsapda

Néhány nap alatt elkészült az árvíz miatt egy hónappal elhalasztott DUDIK fellépőinek névsora. Hétfőtől ismét árulják a jegyeket!

A Dunaújvárosi Főiskola hallgatói önkormányzatának zenei fesztiválja, a DUDIK eredetileg ezen a héten, csütörtöktől vasárnapig lett volna, de a rekordárvíz miatt már most a víz az úr ott, ahol a látogatók táncolnának a Szalki-szigeten. Az esemény főszervezője, Arnold Miklós amellett, hogy a halasztás miatti teendők sokaságát kell elvégezze, maga is beállt a védműveket építők közé.

A főiskolásokkal közösen a halászcsárda mellett is pakolta a homokzsákokat, de eközben is jutott ideje arra, hogy a DH-t tájékoztassa a fejleményekről. Elmondása szerint az immáron július 11. és 13. közötti DUDIK-ra az eredeti időpontra meghirdetett fellépők közül csak a Punnany Massif, a Vad Fruttik és a Budapest Bár fog hiányozni.

Sikerült ellenben megállapodniuk a Tankcsapdával, akiket sokan szerettek volna a fellépők között látni. A módosított időpontban így visszatérő fellépőink között üdvözölhetjük Lukács Lászlóékat. Rajtuk kívül az Alvin és a Mókusok, valamint Péterfy Bori az új név. Napra lebontva az első, a csütörtöki változatlan maradt, a Pentele Ska Club, az Ocho Macho és a P.A.S.O. lép majd fel, pénteken Supernem, Alvin és a Mókusok, majd a Tankcsapda következik, szombaton pedig a Paddy and the Rats, Kowalsky meg a Vega+FankaDeli és Péterfy Bori ad koncertet.

Az élőzenei kínálat tehát végeleges, viszont a dj-k esetében még vannak kérdőjelek. Arnold Miklós elárulta, hétfőtől folytatódik a jegyek és bérletek árusítása a három kijelölt helyen, a tikettekből nem nyomtatnak újat, viszont a sza plakátok cseréje folyamatos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!