Hírek

2017.09.07. 12:14

Multifunkcionális csarnok épül Dunaújvárosban

Történelmi pillanatként jellemezte Cserna Gábor polgármester a szeptember 5-én megjelent, Magyar Közlönyben nyilvánosságra hozott kormánydöntést, amely szerint 2019-ig felépül Dunaújváros új multifunkcionális sportcsarnoka, amely amellett, hogy számos helyi első osztályú sportcsapatot is kiszolgál a jövőben, közösségi térként és koncerthelyszínként is üzemel majd.

Szabó Szabolcs

Radulovics Bojana, a Dunaferr SE korábbi klasszis kézilabdázója, a DKKA szakmai vezetője a csütörtöki tájékoztatón kiemelte, az egyeztetések során ragaszkodtak ahhoz, hogy a jelenlegi sportcsarnok megújuljon, másrészt a sportkomplexum pályakapacitása is bővüljön. Így a közel 6 milliárd forintból megvalósuló beruházás során a jelenlegi csarnok röplabda pályája jelentősen kibővül, itt két sportpálya kap majd helyet. E teremegyüttes pedig mobil lelátók segítségével nemzetközi mérkőzésre is alkalmas lesz, befogadóképessége pedig meghaladja majd az 1600 főt.

Szemenyei István, a DKKA ügyvezető igazgató hozzátette: további kiszolgáló egységek is épülnek majd, így jelenlegi sportszálló helyén kollégium, étterem, képzési és rekreációs központ kap helyet.

Az építési munkálatok mellett egy tereprendezés is zajlik majd, hiszen új parkolókat alakítanak ki a területen. A tervek részletes kidolgozása már folyamatban van, a munkálatok várhatóan jövő év tavaszán kezdődnek.

Az építkezés miatt e szezon néhány bajnoki mérkőzését várhatóan a közelmúltban átadott martonvásári csarnokban játssza majd a Kohász női kézilabda csapata.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!