Hírek

2013.03.06. 17:47

Vidám Park: márciustól a pályaépítők jönnek

Dunaújváros - A hét végén már munkába állt volna a Vidám Park rendbetételére szerveződött civil összefogás. A területen azonban másfajta munkálatok kezdődnek el, még e hónapban.

Szabó Szabolcs

Civil kezdeményezésként bontott zászlót 2012 júliusának közepén a dunaújvárosi Vidám Parkért meghatározással bejegyzett facebook-csoport, amelynek két alapítója Boda András és Dankó Zoltán azt vette a fejébe, hogy egy összefogás keretében életet lehel a húsz éve agóniába süppedő és bomlásra ítélt városi Vidám Parkba.

Hamar kiderült, az ötletgazdák valami fontosra éreztek rá, hiszen rövid időn belül másfél ezren jelezték, csatlakoznának. Mivel a terület és rajta található, még megmaradt eszközpark az önkormányzat tulajdonában áll, így a szervezők megkeresték az önkormányzatot, ahol Szepesi Attila gazdasági alpolgármester is üdvözölte az ötletet és intézményi segítséget is ígért a parkmentőknek. A hivatal és Bodáék számára is ismert volt, hogy az érintett terület egy részére műfüves futballpályákat és szabadidő központot szántak a döntéshozók. A kulcskérdés természetesen felvetődött: mikor is kezdődnek az említett beruházáshoz kötődő munkálatok, ám a civilekhez annyi érdemi információ jutott el, hogy nem a közeljövőben indul a sportpálya-építés.

A felhívásra jelentkezők tavaly október 27-28-án, ét turnusban, közel 150-en járták körbe a parkot és mérték fel a legsürgősebb munkálatokat. A szervezők azzal búcsúztak az egyre lelkesebb parkmentőktől, hogy 2013 márciusának első hétvégéjén már az érdemi munkáé lesz a főszerep. A téli hónapokban tovább hízott a támogatói kör és jó néhány komolyabb cég is jelezte, beszállna a civilek Vidám Park-takarításába. A szervezők többször is bejelentkeztek a polgármesteri hivatalnál, hogy ez előzetesen meghirdetett időpontnak megfelelően elkezdenék a munkálatokat. Február hónap végén Szepesi alpolgármester jelezte, Ragó Pál stratégiai ügyekért felelős alpolgármester tájékoztatása szerint a Vidám Park területére tervezett sportpályák kialakítása márciusban megkezdődik, így a takarítási munkákra nincs szükség.

Március 4-én, hétfőn sajtóreggeli keretében tartott tájékoztatót Cserna Gábor polgármester és Dorkota Lajos megyei kormánymegbízott. Ezen elhangzott, hogy a Vidám Park átépítésére talán már napokon belül aláírják kivitelezési szerződést.

- Mindenesetre, amennyire lehet, követni szeretnénk a Vidám Park újjászületésének menetét és őszintén reméljük, hogy legalább az ötletünket számításba veszik, minimum átveszik a döntéshozók, s nem hagyják veszni vagy eltűnni azt a csodálatos parkrészt, ami továbbra is közös kincsünk lehet. Vagy lehetne. Még inkább: legyen, ha van rá mód! - e sorokkal záródik Boda András, a facebook közösségi oldalon nyilvánosságra hozott üzenete a Vidám Park ügyében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!