Hírek

2015.12.23. 18:44

Egy igazán elkötelezett ember - Beszélgetés dr. Dorkota Lajossal, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgárával

Dunaújváros - Talán nem túlzás azt állítani, ma is tele van energiával. Közéleti emberként és az energiahivatal vezetőjeként is feladat és eredményorientált. Karácsony előtt dr. Dorkota Lajossal, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgárával beszélgettünk.

Várkonyi Zsolt

Két és fél éve lett a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke. Az Ön által irányított szervezet a hazai energia- és közszolgáltatások piacának szabályozó hatósága, a nemzetgazdaság stratégiai jelentőségű ágazatait felügyeli, egy markáns energiapolitika végrehajtója.

- Amikor a hivatal vezetője lettem ezzel egy időben indult el a lakosságot érintő kormányzati intézkedés realizálása, a rezsicsökkentés. Ennek forrását meg kellett teremtenünk, amelynek eredményeként az eltelt időszakban közel 600 milliárd forint maradhatott az emberek, családok zsebében a földgáz, a villany, a távhő, a hulladék- és a szennyvízkezelés díjainak csökkentése következtében. Ha még emlékeznek rá, az ezt megelőző időszakban minden év úgy indult, hogy legalább az infláció mértékével emelkedtek a közüzemi díjak. Ennek következtében az Európai Unión belül hazánkban az áram és földgáz díja az európai élmezőnyhöz tartozott, míg a jövedelmek meg alacsonyabbak voltak. A feladatunk az volt, hogy a multinacionális cégekkel a rezsicsökkentést megalapozó folyamatokat végigtárgyaljuk és elfogadtassuk. Ezt többségük megértette. Két és fél év után eredményekről tudunk beszámolni.

Dr. Dorkota Lajos szerint prioritás a kistérség munkahelyeinek megtartása és új munkahelyek létrehozása, amely fejlesztések, közműfejlesztések, új innovációk bevezetésével és egy élhető környezet fenntartásával együtt képzelhető csak el
Fotó: Ady Géza

- A közelmúltban az árszabályozás kérdéseiről tanácskoztak a visegrádi országok, az ún. V4-ek energetikai vezetői Magyarországon, amelyen Önök a hazai gyakorlatot és a rezsicsökkentés folyamatát mutatták be a cseh, lengyel és szlovák társszervezetek képviselőinek. Miért érezték fontosnak, hogy ezen országok együttműködését erre a területre is kiterjesszék?

- Ezek az országok korábban az energia és közmű-szabályozás területén nem működtek együtt, nem voltak egyeztetések. Javaslatomra jött létre két évvel ezelőtt ez a fórum. Minden ország másképp csinálta, a különböző rendszerekben azonban több közös pontot találtunk, amelyek gyakorlatát fél évente, váltott helyszíneken megvitatjuk, különös tekintettel az uniós szabályok harmonizált átültetésének összehangolására. Ahogy korábban is nyilatkoztam már, a közös történelmi és földrajzi adottságok, valamint a régió közös energiapolitikai érdekei miatt a visegrádi országok azonos vagy nagyon hasonló kihívásokkal néznek szembe. Ezért előnyös, ha ezekre a hatóságok egységes megoldásokat keresnek, amely növeli az unión belüli érdekérvényesítő képességünket és az ellátásbiztonságot is. Elhatároztuk, hogy együttműködésünkbe bevonjuk a balti országokat, Lettországot, Litvániát, Észtországot, és felkérjük őket arra, hogy a következő megbeszéléseinken már, mint meghívott vendégek ők is vegyenek részt, hiszen a villamos energia és földgáz szolgáltatás területén is együttműködve sokat tanulhatunk egymástól.

- Ön elkötelezett híve a megújuló energiák, ezen belül is az elektromobilitás fejlesztésének. Mit jelent ez a napi gyakorlatban?

- Nyilván ennek elsődleges célja a környezetterhelés csökkentése, ugyanakkor az energiaellátás biztonsága érdekében is növelni kell a megújuló energiák arányát. Erre van is egy uniós elvárás, 13,5%, amit teljesítenünk kell, és én biztos vagyok benne, hogy ezt teljesíteni is fogjuk. A több lábon állás egyik eleme az elektromobilitás meghonosítása és elterjesztése lehet. A töltőállomások kijelölése során azonban megkerülhetetlen a közlekedési és energiahálózati szempontok harmonizálása. A cél elérése érdekében hívta életre a Kormány a Jedlik Ányos tervet - szakemberek bevonásával - a nemzetgazdasági, a fejlesztési miniszter és az energia hivatal elnöke szoros együttműködésével. Ennek egyik fontos szakmai szereplője lehet a helyi főiskola, amely köztudott, hogy januártól már az alkalmazott tudományok egyetemeként működik majd.

- Lépjünk beljebb, foglalkozzunk egy kicsit közvetlen környezetünkkel! A 2020-ig érvényben lévő európai uniós pályázati rendszer gazdaságélénkítő szerepe köztudott. Gondolok itt elsősorban Modern városok programjára vagy a vidék felzárkóztatását hívatott Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program életre hívására. Hol tart ez a folyamat?

- A Modern városok program és a vidék fejlesztése szorosan összefügg, amelyek uniós és saját költségvetési forrásokból valósulhatnak meg. Dunaújvárost ebből 7,4, míg a környező településeket 4,2 milliárd Ft érint. Ami a várost illeti, az önkormányzat és a DVG Zrt. egy jóval nagyobb, 25-30 milliárd Ft-os fejlesztési koncepciót állít össze a Kormányzat számára, amely a prioritások mentén az önkormányzattal együttműködve határozza majd meg a rendelkezésre bocsátandó pénzügyi források felhasználását.

Melyek a prioritások e tekintetben?

- Első helyen szerepel a kistérség munkahelyeinek megtartása és új munkahelyek teremtése, amely fejlesztések, közműfejlesztések, új innovációk bevezetésével, egy élhető környezet megteremtésével és fenntartásával együtt képzelhető csak el.

Egy egészséges gazdasági szerkezetben a kis- és középvállalkozói szektor akkor lehet valóban sikeres, hogyha stratégiai szövetségeket tud kötni a nagyvállalati szektorral .

- A mi kistérségünk olyan értelemben szerencsés, hogy a nagyvállalatok - a Dunaferr, a Hankook, a Ferrobeton vagy a Hamburger Hungária - beszállítói körében lehetőséget kaptak a kis- és középvállalkozások (kkv), egymásra utaltak, ők az országos átlagnál kedvezőbb helyzetben vannak, de mindenképpen azzal kell számolnunk, hogy a versenyben meg kell őket erősíteni. Ezért a Kormány a kkv-kra és a K+F-re jelentős forrásokat különített el, amelynek a pályázatai most indulnak. Mi azt tudjuk ajánlani, hogy ezeket figyelemmel kísérjük és a megfelelő pályázatok támogatásához megpróbálunk segítséget nyújtani nekik.

- Milyen a kapcsolat a térség meghatározó vállalataival?

- Az elmúlt két-három évben jelentősen javult a már említett nagyvállalatokkal a kapcsolat, néhányukkal kifejezetten jó. Persze egyes esetekben lehetnek hullámvölgyek, de ez a közös érdekek tisztázása mentén értelmezhető csak. Dunaújvárosban öt olyan alap iparág is található, amely Magyarországon csak itt van, vagy a legerősebb piaci szereplőnek itt van a telephelye. Gondoljunk csak az acéliparra, a gumiabroncs gyártásra, a papíriparra vagy a vasbeton elem és az acélszerkezet gyártásra. Ezek a vállalatok többségében magyar munkavállalókat foglalkoztatnak és itt adóznak.

A kkv-k sem élnének meg akkor, ha ezek a nagy cégek nem valósítanának meg milliárdos fejlesztéseket.

- Dunaújvárosban megőrizte önállóságát a kórház és a főiskola is. E tekintetben a kórház régiós ellátó központtá vált, míg a főiskola januártól az alkalmazott tudományok egyetemeként folytatja .

- Dunaújváros nagyon nagyot lépett előre, hiszen a kórházfejlesztés idén eredményesen lezárult, 6 millird Ft felhasználásával, amely mind az épületben, mind pedig a műszerezettségben jelen van a szakmailag felkészült dolgozókkal együtt az itteni emberek gyógyulását szolgálva. A másik hatalmas eredménye a városnak a helyi főiskola, hiszen az elmúlt 15 évben sok mindent megért, megpróbálták beolvasztani, megszüntetni, ám mégis megőrizte önállóságát, és január 1-től az alkalmazott tudományok egyetemeként a duális képzés egyik bástyája lesz. Mindez azt jelenti, hogy a városba több diák fog érkezni, és a megfelelő képzés után a dunaújvárosi cégeknél is el tud majd helyezkedni, ezzel is a város megtartó erejét növelve. Egyedülálló döntése volt a városnak, hogy a dunaújvárosi Szakképző Centrumhoz tartozó középiskolát, a Bánkit behozta a főiskolára, ahol a legmodernebb eszközök szolgálják az oktatást. Nyilvánvalónak tűnik, hogy mivel a két intézmény egy helyen működik, átjárható , könnyebb lesz bekerülni oda, és folytatni a tanulást.

- Egyre erősebbek a város nyári országos, sőt nemzetközivé szélesedő fesztivál programjai is .

- Eldőlt, hogy jövőre is itt a Szalki-szigeten lesz a Rockmaraton, amely tíz naposra bővül. A sziget bizonyított, hiszen alkalmas kiemelt rendezvények megrendezésére is. A DUDIK-ot is sikerült megtartani és kiemelt városi program marad a Parázsvarázs is. Igazi közösségi térré vált a Városháza tér, amelyet mi sem bizonyít jobban, mint az Adventi Vásár és a köré szerveződő programok kiemelt látogatottsága.

- Dunaújváros sportban elfoglalt szerepe a vizes sportágak eredményeivel is tovább erősödött .

- A 2017-es vizes VB nagy eseménye lesz hazánknak, és Dunaújváros több szempontból is érintett ebben, elsősorban sportolóinkon, úszóinkon és vízilabdás hölgyeinken keresztül. Amikor Gyárfás Tamás a szövetség elnöke itt járt, szót ejtettünk arról, hogy a toronyugrás, műugrás területe az, ahol Dunaújváros szerepet vállalhat majd az edzések lebonyolításában, később pedig nemzetközi versenyek megrendezésében, vagy egy budapesti olimpia vidéki helyszíneként, bekapcsolódva az országos vérkeringésbe. Természetesen kiemelt támogatást élvez a városban az utánpótlás sport és az ehhez is köthető infrastruktúra megteremtése, amely - a meglévő sportingatlanok mellett - egy új kézilabda csarnok felépítését vagy az uszoda felújítását jelentheti.

- Problémák is vannak. És megoldások? Közvilágítás, zöldrendelő, élményfürdő .

- A közvilágításban az embereknek igazuk van. Magam is úgy látom, hogy kevésbé világítanak a lámpák, ez nem is kérdés, ez tény. Hogy miért, az azonban nem politikai, hanem műszaki kérdés. Ezt meg kell vizsgálni, hogy miért, majd meg kell oldani, a felelőst meg el kell számoltatni! A város vezetése ezt meg fogja oldani. Ami a Zöld SZTK-t és az élményfürdőt illeti, velük együtt a problémát is megörökölte a város. Mindkét esetben először a tulajdonviszonyokat kell rendezni, vissza kell vásárolnia a városnak őket. Információim szerint január végéig a közgyűlési felhatalmazást követően a zöldrendelő tekintetében megszülethet a megállapodás, ezt követően pedig annak hasznosítása is. Egyrészt a kis- és középvállalkozásoknak lehetne itt irodájuk, míg egy másik koncepció szerint a Fejér Megyei Kormányhivatal felújítás után ide költöztetné a városi szakigazgatási szerveit a munkaügyi központtól a fogyasztóvédelemig. Az élményfürdő esete hasonló, mára reálisan közeledtek a jelenlegi tulajdonosés az önkormányzat elképzelései, akár tavaszra meg is születhetne a megállapodás és a kórházi rehabilitáció is visszakerülhetne ide.

- Karácsonykor megpihenünk egy kicsit .

- A karácsony az az ünnep, amely a legbékésebben telik. Ilyenkor mindenki megnyugszik, és a szeretteivel tölti az ünnepet. Hazajön a lányom és a férje, valamint a kétéves kisunokám, aki fiú és igen jól bánik a focilabdával. Nagyon szépen rúgja, néha csodálkozom is azon, hogy ilyen fiatalon ilyen erővel és ilyen egyenesen tudja.

Engedje meg, hogy ezúton kívánjak a dunaújvárosiaknak és a környező települések lakóinak áldott békés karácsonyt, és nagyon boldog új esztendőt!




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!