Hírek

2013.11.15. 17:45

Egy kikötő fura tanulságairól

Dunaújváros - A Győr-Gönyű (és még a szlovákiai Nyitra) térségében épülő vasúti-vízi csomópont tanulságairól.

Pekarek János

Formabontó módon egyszerre két tanár tartott előadást a győri Széchenyi egyetemről: Horváth Gábor a belvízi közlekedés, és Szabó Lajos, a vasúti szállítás szakértője a gönyűi Duna-kikötő és vasúti csomópont fejlődéséről és állapotáról beszélt.

Elmondták, hogy jelentős az előrelépés akár a középkori, akár az 1930-as évekbeli, akár a rendszerváltáskori tervekhez képest. A kikötő és a vasúti csatlakozás kiépült, óriási gazdasági lehetőségek állnak a térség előtt.

Csak éppen a szállítás teljesítménye csökken, a kikötőben még mindig mobil, tehát nem állandó darukkal rakodnak, a már az 1930-as években tervezett csatorna ma is vegetál (a városi horgászegyesület ladikjait tárolják használható öblében), kicsi a Ro-Ro forgalom (amelyben a kamionok uszályokra hajtanak, hogy az olcsó víziutat vegyék igénybe), elhanyagolható a konténerforgalom, megszűnt az állami monopolhelyzetű hajózási társaság, kevés az állami támogatás, teljes hatáskörű kikötői menedzsment helyett korlátozott hatókörű kis- és közepes vállalkozások intézkednek...

S mindeközben Záhonytól keletre esik, Hodostól (magyar-szlovén határ) nyugatra nő a vasúti forgalom, mi pedig itt állunk a holt térben.

Ahol még mindig nem épült meg az 1930 óta tervezett V0-ás vasúti körgyűrű ennek legújabb tervváltozata már elkerülné városunkat...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!