Hírek

2014.10.19. 15:25

Egy leégett ház lakóinak esete

Baracs - Dénes Imre és családja visszaköltöztek a saját, baracsi házukba. Ez nem lenne hír ha az a ház nem égett volna le tavaly november 11-én, s ha ennek következtében nem állna még most is tető nélkül, mindössze fekete nejlonfóliával borítva, igen megviselt állapotban.

Pekarek János

Ebben a tavalyi szerencsétlenségben is volt egy kis szerencse: a Dénes-család, a munkanélküli apa, a(z akkor még) dolgozó anya és a három fiú épségben menekült meg a katasztrófából. De ezen kívül nem sok jót mondhattak el. Mindenük odaveszett. Szó szerint minden: még irataik is, csak annyi holmijuk maradt, ami épp rajtuk volt. Ruhát, edényeket, bútort, némi készpénzt a baracsiak adtak össze nekik. Kaptak kétszázezer forint gyorssegélyt Dénesné akkori munkahelyétől is mindjárt eláruljuk, hol dolgozott. Egy távoli rokonuk felajánlotta nekik az ugyancsak Baracson álló házát: lakjanak ott addig, amíg helyre nem hozzák a magukét, elég, ha a rezsit kifizetik.

Fotók: Ónodi Zoltán

Dénesék, ahogyan azt az esetről beszámoló riportunkban még tavaly meg is írtuk, abban bíztak, hogy május végére megkapják a pénzt a biztosítótól, s a nyáron újjáépíthetik a leégett házat. Erre ugyanis, mondták, ígéretet kaptak a Posta Biztosító Zrt-től, ahol a biztosításuk volt.

Nem véletlenül választották ezt a biztosítóintézetet: Dénesné évtizedek óta a postán dolgozott.

Telt-múlt az idő, eljött a május és Dénesék nem kaptak pénzt a biztosítótól. Mi több: érdeklődésükre azt a választ kapták, hogy a szóban forgó biztosítást tavaly november 10-én megszüntették.

Ha azt mondom, hogy ez a hír úgy érte Déneséket, mint egy hasba rúgás, akkor még nem mondok semmit. Tavaly november 11-én égett le a ház a biztosítást egy nappal előbb, november 10-én szüntették meg.

Létezik ekkora véletlen?

A biztosítás felmondásának oka egyébként az volt, hogy Dénesék nem fizették a biztosítási összeget. Ez igaz. S összefügg Dénesné azóta megszűnt postai munkaviszonyával.

Munkájához tartozott ugyanis, hogy meghatározott idő alatt bizonyos mennyiségű biztosítási szerződést kellett kötnie. Azért, hogy ez könnyebb legyen, rendszeresen ő maga is kötött ilyen szerződést. Aztán hagyta, hogy nem fizetés miatt a kontraktus lejárjon s akkor újat kötött.

A tűz éppen egy ilyen időszakban ütött ki.

Csakhogy Dénesék állítják: semmilyen értesítést nem kaptak arról, hogy biztosításuk megszűnt. Hiszen még arról sem értesítették őket hivatalosan, hogy díjfizetési elmaradásban vannak. Úgy tudják egyébként, hogy a biztosítási szerződéseket megszűnésük után százhúsz nappal újra aktiválni lehet. Nem értik, nekik ezt miért nem mondták. A méltányosságról, arról, hogy egy (már csak volt) postai dolgozóval szemben másképp is dönthettek volna a postabiztosítónál, mint a szerződés megszüntetése, már nem is beszélnek.

Az ügyről megfogalmazott kérdéseinket feltettük a Posta Biztosító Zrt. egyik vezetőjének. Sokat elárul, hogy az illető, megküldve válaszait, azt kérte: neve ne jelenjen meg a lapban. Az is érdekes, hogy amikor (a félreértések elkerülése érdekében) elküldtük neki a cikk első fogalmazványát, benne saját nyilatkozatával, ő kísérletet tett arra, hogy változtasson egy olyan szövegrészen, amit nem tőle idéztünk.

Említett vezető válaszában hangsúlyozta: ügyfelük nem fizette a biztosítás díját, ezért a törvény erejénél fogva megszűnt a szerződése. A befizetett díjak 2013. augusztus 9-ig nyújtottak fedezetet a biztosításra. Tehát a káreset bekövetkezésekor már három hónapja nem volt díjjal fedezve a szerződés. A vezető azt is hozzáfűzte ehhez, hogy ez volt az ügyfél harmadik, díj nem fizetése miatt megszűnt szerződése a társaságnál. A szerződés technikai törlése egyébként valóban novemberben történt meg, de hangsúlyozta: ez független a kár bekövetkezésének dátumától. Azt is részletesen felsorolta, milyen leveleket küldtek Déneséknek. Ezek között a díjelmaradás miatt küldött második fizetési felszólításban jelezték azt is, hogy törlésre kerül a szerződés, amennyiben nem fizetik be az elmaradt díjat. A vezető szerint összesen háromszor tájékoztatták az ügyfelet a díjelmaradásról.

A biztosító idézett vezetője válaszában leszögezte: a szerződési feltételek nem tartalmaznak olyan lehetőséget, hogy százhúsz napon belül reaktiválják a szerződést. Egyébként, tette hozzá, ilyen irányú kérelem nem érkezett társaságukhoz. Méltányosságot sem tudnak gyakorolni, a kárigényeket a szerződési feltételekben foglaltak alapján bírálják el.

Végül ez a vezető azt is hangsúlyozta: nem hitegették ügyfelüket, minden érdeklődésre ugyanazt a választ adták: hogy csak tavaly augusztus 9-ig volt díjjal fedezve a szerződés. Erről hangfelvételeik vannak. Dénesék azonban másképp emlékeznek.

Az a kérdésem: miért kellett három hónap ahhoz, hogy a szerződés érvénytelenné válása, tehát augusztus 9. után úgymond technikailag is megszüntessék azt, megválaszolatlan maradt.

A kárvallott család pereket fontolgat, ügyvéddel konzultál: még nem tudni, hogy mi lesz ebből. Dénes Imre most dolgozik: három hónapig faluőr Baracson. Felesége (nem tévedés!) hamarosan biztosítási üzletkötőként helyezkedik el mondanom sem kell, nem a posta biztosítótársaságánál. Azokat az állatokat, amiket már évek óta tartanak: marhákat, lovakat, kecskéket, mind meghirdették eladásra, de eddig még sikertelenül.

Egyik fiuk a baracsi nagymamánál lakik. A másik Győrben dolgozik. A harmadik lakik velük, már a leégett épületben, mert azt a házat, ahol eddig meghúzták magukat, sokévi próbálkozás után végre sikerült eladnia a külföldön dolgozó tulajdonosnak, Dénesék távoli rokonának, így ki kellett költözniük onnan. Most a régi házat javítgatják, próbálják lakhatóvá tenni. Ebben a legnagyobb gond a tető pontosabban a tető hiánya. Inkább nem részletezem, hogy az idei nyár és ősz nagy esőzései micsoda kárt tettek az ajándékba kapott bútorokban, a házfalakban, a lakók testi és lelki állapotában...

Becslések szerint öt-hatszázezer forintból már tudnának új tetőt építeni, de ennyi pénzük nincs és belátható időn belül nem is lesz.

Mondtam Dénes úrnak, hogy ha télre nem lesz valódi tető a fejük felett, csak a fólia, akkor meg fognak fagyni.

Dénes Imre, aki gyakorlatilag minden munkát elvállal, így próbálja fenntartani családját, mert hiába a gépész végzettsége, annak megfelelő állást nem talál, csak legyint aggodalmamra.

- Én már nem idegeskedek - mondja. - Nem idegeskedek emiatt sem. Már rég nem tudok idegeskedni.

 

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!