Hírek

2016.03.13. 15:13

Egy régi vágású úriember

Dunaújváros - Jankó Árpád a kollégák szavazatai alapján a legjobb külsős újságírónknak bizonyult. Március 15. közeledtével, a szabad sajtó ünnepe alkalmával voksoltunk. A díj a legjobb helyre került.

Agárdy Csaba

Sablonos mondattal kezdek. Engem ért az a megtiszteltetés, hogy Jankó Árpádot, Árpit, Árpi bácsit néhény mondatban méltassam. Persze ez rosszul hangzik, hiszen Árpádot nem kell méltatni, csak arra kell gondolni, hogy az elmúlt évtizedekben, mit produkált, hogyan tette magasra a lécet mindannyiunk számára. Előre bocsátom, nagyon elfogult vagyok vele szemben. Huszonhét éve az ő ajánlására vett fel a Dunaújvárosi Hírlap akkori főszerkesztője, D. Kiss Csaba a Hírlap csapatába. Mentorom, atyai jó barátom lett (remélem), aki a mai napig egyengeti az utamat (nincs könnyű dolga). Ha valaki figyel rá, rengeteget tanulhat tőle, az élet nagyon sok területén. Talán nem véletlen, hogy harmincegy évig volt az ország egyik legjobb zenei általános iskolájának, a Móricznak az igazgatója.

Csapongok egy picit: de a mai napig büszkén mutatja az első újságíró igazolványát, amit 1973-ban kapott kézbe a Magyar Újságírók Szövetségétől.

Jankó Árpádra a kollégák szavaztak - nagy dolog, megérdemelte
Fotó: Zsedrovits Enikő

Jankó Árpád egy igazi régi vágású úriember. És ez a munkájában is nap mint nap meglátszik. Nem kenyere a primitív, szenzációhajtó írás. Az utóbbi években a női kézilabdázókra koncentrál, és azt hiszem ott is mindenki Árpi bácsija lett. A csapatot saját családjának tekinti. Hogy régi vágású? Igen! Ő az információkat nem telefonon, nem az internetről, a facebookról szedi, hanem kalapját fejére teszi, és minden reggel kisétál a Dunaújváros Sportcsarnokba, hogy megnézze a rá bízott csapatot, mi is van a hölgyekkel? (Kevesek sajátja ez már.)

Ő az, aki lapzárta után otthonról telefonál, hív engem: Csaba, biztos, hogy jól írtam az eredményt, egy név sincs elrontva? Látatlanba szoktam mondani, Árpi minden rendben. Persze a tőle tanultak alapján csak megnézem a biztosat.

Egy újabb kitérő. Hogyan lettem én a Dunaújvárosi Hírlapnál rovatvezető? Jankó Árpád vitte ezt a pozíciót sokáig. Azonban egyszer csak megmakacsolta magát, és annyit mondott: Csaba, nem bírom már a linkségeidet, én lemondok, csináld tovább te! . No, kedves Árpád: ezt nem kellett volna!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!